Kelet Párizsában…

Ahogy átléptük a szálloda küszöbét, a fülig mosoly recepciós vidám bonzsúrja azonnal elfeledtette velünk a bukaresti repülőtér kiábrándító élményét, a ravasz taxis próbálkozását és az utazás fáradalmait. A bejelentkezéssel járó adminisztratív dolgokat gyorsan letudtuk, így pillanatok alatt elfoglalhattuk a bejrúti otthonunkat jelentő kényelmes szobát. Szundítottunk egy órácskát, és a frissítő gyors zuhany után indulásra készen álltunk, hogy végre felfedezhessük magunknak Kelet Párizsát, Bejrútot.

Bár a szálloda az ismert és hangos Hamra negyedben volt, mégis az egész épület egy csendes, murvafürtökben gazdag oázis hangulatát keltette. Rajtunk kívül itt más idegen országbeli szállóvendég nem volt. Kivéve talán egyet 🙂

Már éppen elhagytuk volna a szállodát, amikor a recepciós pultnál egy ráérősen támaszkodó nyugdíjas korú férfit pillantottunk meg. Az itteni nyugati stílusú ruházattal ellentétben a mi emberünk fehér, indiai stílusú pizsama öltözetet viselt. Bőre csillogó és napbarnított volt, mosolygós arcát pedig hófehér szakáll keretezte. Vállig érő fehér haja az indiai bölcseket juttatta eszünkbe. Szívélyesen üdvözölt bennünket, olyan kedvesen, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Keleti emberként barátságosan érdeklődött, kérdezősködött, olyan fesztelenül tette mindezt, mintha csak Indiában lennénk. Mi pedig élveztük a csevegés minden pillanatát. Amikor pedig a rejtélyes idegen megtudta, hogy magyarok vagyunk, a világ legtermészetesebb módján azonnal magyarul szólt hozzánk, idegen akcentus nélkül, tökéletes kiejtéssel. Az már csak hab volt a tortán, amikor széles jókedvvel énekelni kezdte a Kossuth-nótát. De nemcsak magyar tudásával nyűgözött le bennünket, hanem az általunk is beszélt cseh és szlovák nyelvekkel is. Ráadásul mesterien kezelte e két nagyon hasonló nyelv közötti különbségeket, még véletlenül sem keverte a kettőt. Sőt, ez a titokzatos ember hindiül is tudott néhány mondatot. Mondanom sem kell, meglepetésünkben szóhoz sem jutottunk… Végül napos napot kívántunk egymásnak magyarul, és jókedvűen bevetettük magunkat Bejrút nyüzsgő életébe.

De merre is induljunk? A városban zavargások és tüntetések vannak, így komolyabb városnéző séta helyett egy szebb és békésebb hely felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk, megnézzük inkább azt, amivel egyetlen tengerparti város sem okoz csalódást, a festői szépségű tengerparti sétányt. A kellemes séta, a végtelen tenger türkizének ezernyi árnyalata valóban mindenért kárpótolt. Alig tudtunk betelni a látvánnyal. Gyönyörködtünk a késő ősz lágy színeiben, a sétányt szegélyező méltóságteljes datolyapálmákban, a pazar keleti villákban. Hagytuk, hadd borzolja hajunkat a szél, hadd cirógassa fakó arcunkat a napocska. Közben figyeltük a bejrútiakat, azt a könnyednek tűnő életet, ahogy a gondokat levetkőzve önfeledten élvezik a mindennapok apró örömeit.

Ahogy a helyiek, mi is úgy tettünk. Ráérősen sétáltunk a parton. Ha megkívántuk, ittunk egy frissítő mentateát, vagy egy jó erős török kávét sok cukorral, a délutáni kellemes árnyékban még shishát (vízipipát) is szívtunk.

Ugyanis a Közel-Keleten és az arab világban a vízipipázás a társasági élethez ugyanúgy hozzátartozik, mint a csendes kávézásokhoz vagy a forró délutánok nyugalmához. Minden asztalnál ott van a díszes vízipipa, amit a személyzet gyújt be, izzó parázzsal kelti életre a dohányos csodát, hogy a kedves vendég már csak az élményre összpontosíthasson. Ez itt a hagyományok része. Vízipipáznak a férfiak és a nők is, az idősek és a fiatalabbak is. Vízipipázni egyfajta életérzés, ami meghozza az étvágyat az élethez és az ételhez, egy pazar lakoma után pedig segíti az emésztést és kellemesen ellazít.

Mi Bejrútba elsősorban a shakshuka, a “közel-keleti lecsó” miatt jöttünk, illetve, hogy a közép-európai tél beállta előtt még néhány napot fürdőzhessünk a napsütésben, együnk valami finomat, kényeztessük ízlelőbimbóinkat. Libanontól erre jobb helyet keresve sem találhattunk volna. A messze földön híres libanoni konyha pedig minden várakozásunkat felülmúlta. Ez a konyha a mediterrán ételek mesésen gazdag “terülj, terülj asztalkája” amelyről sosem hiányoznak a mezze – a pazar előételek – szemet gyönyörködtető finomságai, a summackal, za´atarral, fahéjjal ízesített húsos és zöldséges raguk, a grillezett halak és bárányhúsok, a friss lepénykenyerek, az ízletes töltött lepények, a friss sajtok (halloumi, kashkaval, feta), a libanoni joghurt (labneh), és az olyan ínycsiklandó saláták, mint a kenyeres fattoush és a petrezselymes tabbouleh. A finom falatok mellé pedig elképesztő mennyiségű zöldfűszer: petrezselyem, koriander és menta, friss paradicsom és uborka, helyi savanyúság, ízletes szezámmagpaszta (tahini) és illatos citrom dukál. Na, és az édességek, ezeket a csábító falatokat illatos fűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel, narancsvirág vízzel, pirított fenyőmaggal, mandulával és sok-sok pisztáciával tesznek még csábítóbbá.

Se szeri, se száma a finomabbnál finomabb fogásoknak. És van itt még valami, ami egyetlen ínycsiklandó fogás mellől sem hiányozhat. Ez a szívből jövő, őszinte mosoly. Járjunk akár egy jó nevű, turisták által látogatott étteremben, a sarki pékségben, vagy a helyiek kedvenc kávézójában, mindenhol segítőkészek és kedvesen fogadják az embert. Sőt, pillanatok alatt beszédbe elegyednek a magunkfajta idegennel és ha megtudják, hogy a volt szocialista országok valamelyikéből érkeztünk, szénfekete szemük azonnal felcsillan, örömüket nem tudják leplezni, máris kérdeznek, mesélnek, nosztalgiáznak…

Sőt, még a legkisebb helyi bolt tulajdonosa is szívesen vált pár szót az érdeklődő idegennel, lelkesen beszél a helyi viszonyokról, feleleveníti a háború előtti régi Libanont. Vele együtt pár szó erejéig mi is szívesen felidézzük közel-keleti élményeinket, Szíriát és Jordániát. Csak azt sajnáljuk, hogy ennyire sok időnek kellett eltelnie, hogy Libanonba is eljuthassunk. Pont olyan időben jöttünk, amikor tüntetések tüntetéseket követnek – vallottuk be kissé szomorúan. Pont jókor jöttetek! – mondta mosolyogva a boltos. Itt nincs olyan, hogy nyugodt időszak, Bejrútban mindig tüntetnek valamiért az emberek. Tudjátok, mi libanoniak nem tudjuk az érzelmeinket uralni, hatalmas a szívünk, nekünk az élethez mindig egy kicsivel több izgalom kell 🙂 🙂 🙂

Folyt köv.

A libanoni kirándulás első részét ITT olvashatjátok.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Indián túl

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

<span>%d</span> blogger ezt szereti: