A boldogság neve Parle G
Néhány évvel ezelőtt egy ismert csehországi társadalmi hetilapban cikk jelent meg Váránaszí kutyáiról. A cikket nagy érdeklődéssel olvastuk, hiszen a helyet mi is ismerjük és nekünk is van egy kutyusunk. De amekkora volt részünkről az érdeklődés, legalább akkora volt a csalódás is. Ugyanis a cikk szerint Váránaszí kutyáinak a földkerekség legsanyarúbb sorsa jutott. Éheznek, nem tartoznak senkihez, nem szereti őket senki.

Mielőtt azonban a kutyabarátok szeme könnybe lábadna, és legjobb barátnőm húga, Veronika is a hír hallatán elszomorodna, örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy az újságírói félretájékoztatás ellenére a kutyusok jól vannak. Élvezik az életet és a szabadságot. Délelőtt ráérősen szunyókálnak a napon, akár a forgalmas úttest vagy a körforgalom kellős közepén. Napközben pedig vidáman kergetőznek a Gangesz partján, a ghátokon. A kölyökkutyák egymással hancúroznak vagy minden erejüket bevetve épp egy poros rongydarabért folytatnak ádáz csatát. Ha pedig megunják, szépen egyenes háttal ülve ráérősen figyelik a világot.

Egyik késődélutáni sétánk alkalmával arra figyeltünk fel, hogy négy-öt, hosszúlábú, zsemlyeszínű kutya fejvesztve vágtat a főutcán. Mint a szélvész úgy rohantak, cikázva kerülgették az útjukba kerülő bicikliseket, gyerekeket, teheneket. Ugyan mi késztethette őket ilyen gyors helyváltoztatásra? Csak nem az ellenfél tábora futamította meg őket? Dehogy, dehogy. Egy idős férfit, a barátjukat pillantották meg, hozzá futottak olyan nagy örömmel. Megálltak előtte, körbeülték. Farkcsóválással, csendben és türelmesen vártak, mintha tudnák, hogy most érdemes néhány percet nyugton maradni. A jóságos tekintetű idős koldus pedig benyúlt foltos táskájába és előhúzta az ismerős csomagolású Parle G kekszet. Amint a kutyák meglátták a kekszet, ugráltak, ugattak, alig tudták kivárni, hogy a koldus nagy szeretettel a szájukba helyezze a finomságot.

Váránaszí kutyái nem élnek céltalan, hitvány életet. Ők a sokat emlegetett karma javítása szempontjából is kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Hindu értelmezés szerint ugyanis, aki megosztja élelmét egy kutyával, tehát törődik vele, arra a következő születéskor jobb sors vár, sőt akár már jelenlegi élete is jobbra fordulhat. Bárhogy is legyen a sors változásával, a kutyusok szeretik a kekszet, az embereket pedig jó érzéssel tölti el, hogy törődhetnek a kutyákról. 🙂 🙂 🙂
Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.
A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról
Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.
“Élvezik az életet és a szabadságot is.” Hát igen, szabadon ehetnek mérgezett ételt, vagy olyasmit amiben szöget rejtettek el, és ugyanilyen boldogan kínok közepette meghalhatnak. Boldogan aludhatnak a koszos, csupasz földön, minden kényelmet és biztonságot mellőzve. Ehetik a szemetet az utcán(ahogy a szent tehenek is), boldogan éhezhetnek, betegségüket sérüléseiket nem gyógyítja senki.
” Délelőtt ráérősen szunyókálnak a napon, akár a forgalmas úttest vagy a körforgalom kellős közepén is.”
Aztán ugyanilyen boldogok lesznek miközben áthajtanak rajtuk az autók is, ugye?
Ez NYILVÁNVALÓAN messze jobb élet, mint egy emberi család tagjaként élni, szeretetben és biztonságban.
A szuka kutyák(ivartalanítás hiányában) szülhetik az újabb és újabb alomnyi kiskutyákat, akiknek jó része meg sem éli a felnőttkort, de ha esetleg mégis,akkor folytatódik ez az ördögi kör.
Ez a szabadság?
KedvelésKedvelés
Köszönöm a szép cikket!
Mindig nagy örömmel olvasom az itt megjelenő cikkeket, érdekesek és tanulságosak is.
A Parle G kekszet mi is szeretjük egyébként!
Én egyébként Kathmanduban, Nepálban tapasztaltam azt, hogy rengeteg a kóbor kutya (a kóbor macskák száma meg ezzel fordítottan arányos ..)
Ők általában barátságosak, nem harapósak – tehát bizonyára – gondolom – nem bántják őket az emberek.
Csak sajnos általában úgy tűnik, hogy nincsenek túl jó bőrben. Mondjuk valakik biztos etetik őket is, vagy szereznek valahonnan ennivalót maguknak.
Nepálban a Diwali, a Fény Ünnepét Tiharnak hívják, és ennek az egyik napja a Kutyák Napja (“Every dog has its own day.” : )) ) Ilyenkor (bizonyára Indiában is, de ezt nem tudom), büdöske virágból készült virággarlandot aggatnak boldog-boldogtalan kutyára. A kóbor kutyákra is.
Nagyon érdekes ünnep, jópofa és tetszett, viszont eszembe jutott ezt a nagy garland-aggatást látva, hogy azok a szegény kóbor kutyák valószínűleg jobban örülnének egy tálka tiszta víznek meg ennivalónak, mint a virágnak, meg a tikának a homlokukon … Hmmm …
De hát más világ, meg egyébként sem szabad ítélkezni.
KedvelésKedvelés
Köszönöm szépen a hozzászólást és a kedves szavakat 🙂 A kutyusokat Indiában, pontosabban a hindu Indiában kifejezetten szeretik. Kizárt dolog, hogy bárki is a haragját, feszültségét rajtuk vezetné le. Éppen pár napja hallottuk, hogy a 90-es években Thaiföldön könnyed esti szórakozás volt motorról bottal ütlegelni a gazdátlan ebeket.
Indiában a kóbor kutyák, nem csavargó kutyák, hanem csak kint élnek, de megvan a maguk területe, amit kellőképpen meg is tudnak védeni. Amúgy sok indiai ismerősünk tart otthon kutyát. Ezek az ebek ugyanolyan családi kedvencek, mint amilyenek nálunk tudnak lenni. Törődnek velük, az egész család kényezteti őket. Télen pedig a szigorú vegetáriánus gazdik még hús is vesznek a kutyusnak, sőt a kutya még “ruhát” is kap, nehogy megfázzon 😀 Ha pedig a kutyus megbetegszik, akkor természetesen állatorvoshoz is elviszik.
KedvelésKedvelés