Új év, új esztendő…
Ilyenkor év végén, illetve év elején, szokásom visszatekinteni az elmúlt esztendőre.

Ilyenkor év végén, illetve év elején, szokásom visszatekinteni az elmúlt esztendőre.
Idővel azt is megtanultuk elfogadni, hogy Indiában, legalábbis a hindu Indiában, az életkornak egyáltalán nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Inkább csak viccesen megjegyzik: az életkor, az csak egy szám. Miért? A bejegyzésben ezt is megtudhatjátok...
Alú ki szabdzsi, amit a főzésben kezdő kamaszlányok éppoly ügyesen tudnak elkészíteni, mint a tapasztalt, de igencsak elfoglalt indiai háziasszonyok.
Bővebben Alú ki szabdzsi újburgonyából. Alaprecept kezdőknek is.
A raksha bandhan a testvérek ünnepe, különleges nap a hindu családok életében. Imákban, vallási szertartásokban gazdag hindu ünnep, hagyományos indiai édességekkel és értékes ajándékokkal, amikor a törődés, gondoskodás, a kölcsönös testvéri tisztelet és szeretet egy igazán megható módon kerül kifejezésre.
Pulao, azaz rizs alapú egytálétel, ami a vegetáriánusok és húsimádók körében egyaránt közkedvelt, hiszen köretként és főételként is derekasan megállja a helyét.
Ilyenkor a hindu lányok és asszonyok nemcsak az éltető esőt, hanem magukat mint nőket is ünneplik. Komoly családi esemény és vallási ünnep minden hindu nő életében.
Ha Indiát egyetlen virággal kellene jellemezni, akkor mi egy szerény, hétköznapi növényt választanánk. Melyiket? Hát a gendát, a bársonyvirágot.
Ódákat lehetne róla zengeni, hiszen egy-egy fűszeres szabdzsi vagy ízletes húsos étel után télen szinte simogatja a gyomrot, a forró nyári napokon pedig hűti a testet és felfrissíti a lelket.
Amikor én is az asszámi teából készült tejes teámat kortyolgatom, akár otthon, akár Indiában, mindig eszembe jut ez az érdekes történet.
Melyik évszak a legalkalmasabb ennek a hatalmas országnak a meglátogatására? Menjünk télen? Vagy inkább nyáron? Mikor látogassunk el Indiába?
India nemcsak a jógáról, a hinduizmusról, a maharadzsák gyönyörű palotáiról, hanem fantasztikus utcai finomságairól is híres...
Indiában a tehéntrágya igazi érték, és ezt a kiváló és olcsó fűtőanyagot a helyiek nagy becsben tartják.
Teréz anya alapítványa ma számos kórházat és árvaházat működtet, sőt néhány éve iskolát is indított...
Ahogy a nap egyre magasabbra jut az égi lépcsőn, úgy az utca is egyre szélesebbre tárja képzeletbeli ajtaját. Betekintést enged India eleven, sokszínű világába...