Vigyázat, csúszásveszély!!!

A mai nap valahogy nagyon lazára sikeredett, és ezen már a sétálásra csábító kellemes napsütéses délután sem tudott alapjában változtatni. Jártunk egyik ghátról a másikra, csak úgy szabadon, hagytuk, hadd simogassák arcunkat a délutáni nap melegítő sugarai. Körülöttünk szokott tempóban zajlott az élet. Emberek jöttek-mentek, beszélgettek, teáztak. Dolgos hétköznap volt, nem is nagyon figyeltük a megszokott kerékvágásban zajló eseményeket.

Egyszer csak a semmiből előkerült egy vékony testalkatú, középkorú férfi. Semmi különleges nem volt rajta, legfeljebb annyi, hogy jócskán megkopott strandpapucsában hétmérföldes sietős léptekkel rótta útját. Amint elhagyott bennünket, tempós lépéseinek ritmusa hirtelen megszakadt. Először a jobb lába hagyta el a talajt egy végtelenbe nyúló lépés végén. Bal lába sem akart lemaradni, és a jobb láb ég felé törő pályáját hűen követte. A lábfejek röpte a törzset is magával ragadta, előbb még függőleges helyzete egyre inkább kezdett közelíteni a vízszinteshez. Rövid súlytalansági állapotának a Föld közbeszóló gravitációs ereje vetett véget, és az ismeretlen férfi látványos kapálózással tarkított nagy csattanással földet ért.

Mi történt valójában? Szegény fickó egy jókora friss, még nedves tehénlepénybe lépett, megcsúszott, és olyan mozdulatsort mutatott be, amilyet egy akrobata is megirigyelt volna. És a lényeg még csak ezután jött! Ahogy a férfi földet ért, abban a másodpercben a lágy állagú tehénlepény ezerfelé repült. Mi pedig álltunk mellette megsemmisülve, ugyanis a nem kért ajándékból a környéken mindenki kapott, volt belőle a nadrágokon, táskákon, trikókon, na meg persze a legjava a szegény fickón. „No problem, it is OK, it is a holy shit” – hangzott indiai logika szerint megnyugtatóan a hátunk mögül.

És az így igaz, nem történt semmi más, csak egy szent tehén áldásában részesültünk mindannyian 🙂 🙂 🙂

Indiában a tehéntrágya igazi érték, és ezt a kiváló és olcsó fűtőanyagot a helyiek nagy becsben tartják. Az alapanyagot az erre hivatott kaszt tagjai naponta szorgalmasan összegyűjtik, majd lepényt gyúrnak belőle és a házak, épületek falára tapasztva a napon megszárítják. Igazi bioanyag. Vidéken, illetve ha főzni, sütni kell olyan helyen, ahol éppen nincs gáz vagy fa, valóságos kincsnek számít. Nem utolsó sorban, az ilyen természetes tüzelőanyagon készült étel a legfinomabb a világon!!!

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen

2 hozzászólás Hozzászólás

  1. Gyerekkoromban,(60 éve) észak alföldön, ritkán még szintén használták fűtésre, főzésre. Anyám mesélte, hogy dédszüleim korában ez még teljesen gyakori volt, Ő mesélte, hogy a parasztasszony azzal külde el a fiát, hogy ” ereh fiam szeggy egy kis szart hagy főzzek apádnak”

    Kedvelés

    • Ez így van, nálunk is használták fűtésre, főzésre, sőt, még fertőtlenítésre is. Indiában annyival egyszerűbb a helyzet, hogy nem kell a mezőre kimenni, nem is illik, elég csak a megfelelő kereskedőhöz vagy a bivalyos/tehenes emberhez elmenni és tőlük a csinos pogácsákba gyúrt, már megszárított tehénlepényt megvásárolni. Ez a termék még a legnagyobb városokban is kapható.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: