Isten szabad vándorai
India kétségkívül egy díszes-színes, drágakövekkel kirakott ékszerdoboz, teli érdekesebbnél érdekesebb kincsekkel olyannyira, hogy minden napra jut valami felfedeznivaló: a világhírű és utánozhatatlan konyhaművészet, a kulturális gazdagság, a vallások sokszínűsége, és főleg az emberi élet számtalan változatának megtapasztalása.
A lét talán egyik legtitokzatosabbikát az általában hosszú hajat viselő, festett arcú, gyakran szigonnyal járó, sárga, piros, narancssárga, fekete ruhában vagy akár anyaszült meztelenül megjelenő hindu aszkéták csoportja képviseli. Napbarnított arcukban fényes gombként tündöklő sötét szemükből szinte sugárzik, hogy ők valahol a föld és az ég, a valóság és a képzelet között járnak.
Ezek a szent emberek, a szádhuk, többségükben férfiak, és valóban nem átlagos életet élnek. Magányosan vagy egy nagyobb vallási közösség tagjaiként a hivatalok számára nem létezve, elsősorban saját spirituális életük fejlődését tartják szem előtt. Elképesztő és meglepő önmegtartóztatási módokkal edzik testüket, lelküket. A hinduk körében szent embereknek tekintett igazi aszkéták nemcsak nagy tiszteletnek örülhetnek, hanem nagyon közkedveltek is, hiszen pozitív kisugárzásuk, humoruk, élettapasztalatuk és bölcs gondolataik mindig jó irányba mozdítják a nap hangulatát.
Viszont a nagyvárosokban és nagyobb zarándokhelyeken a szádhuk között is akad néhány csaló, vagy szebben szólva megélhetési aszkéta.
Egyik nap a ghátokon sétálgatva egy ismeretlen, narancssárga lepelbe, hagyományos szádhu ruhába öltözött, nagyszakállú, kellemes kisugárzású idősebb férfival találkoztunk. Leültünk az egyik lépcsőfokra és az első találkozás ellenére régi ismerősökként kezdtünk beszélgetni.
A kellemes társalgást csak egy mellettünk elhaladó, hangoskodó turistacsoport zavarta meg néhány pillanatra. Szádhunk tapasztalatainak köszönhetően, azonban nem csak egy egyszerű turistacsoportot látott bennük. Az ő szemében inkább két lábon járó dollárokként araszoltak mellettünk az idősebb amerikai hölgyek. Szent emberünk pedig komoly és jó hangulatú beszélgetésünket megszakítva mosolygós szemeivel ránk nézett, és udvariasan elnézést kérve csak ennyit mondott „I have to go now, it is my earning time” (most mennem kell, itt az idő pénzt keresni). Majd egy jól irányított, hosszabb lépéssel a fényképezőgépes hölgyek mellett termett. Mosolygott jobbra fordulva, mosolygott a másik oldalon állókra is, a hölgyek pedig a szent ember ellenállhatatlanul átszellemült megjelenését boldogan viszonozták néhány ropogós indiai rúpiával 😀 😀 😀
Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.
A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról
Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.
Úton-útfélen baba Benáresz hindu aszkéták hinduizmus Váránaszí
Mesélj nekem Indiáról... 