Nőnap helyett. Asszonyok ünnepe.

Amikor az embert próbáló indiai hőség után végre megerednek az égi csatornák, és frissítő zápor öntözi a csontszáraz földeket, akkor az emberek Észak-Indiában hálásan tekintenek az égbolt felé, és örömmel készülődnek a monszun ünnepek sorozatára.

Ugyanis ebben az időszakban – a mi naptárunk szerint július és augusztus – Észak-Indiában nyugodtabbá válik az élet, naponta többször is esik az eső, kevesebb a munka a földeken, több idő jut a családi és a vallási életre. A vastag esőfelhők oltalma alatt a férfiak a falvakból többnapos zarándokútra, szávan mélára indulnak. Felveszik narancssárga trikójukat és ugyanilyen színű rövidnadrágban, vállukon két korsóval, gyalogolnak a Gangesz felé, hogy tisztító fürdőt vehessenek a szent folyóban. Nem lehet nem észre venni őket, hiszen hangos bóól bamm, bóóól bamm skandálással, hitüket erősítve, sietős léptekkel, sokszor szinte futnak végig a városon.

Míg a férfiak zarándokúton vannak, addig az asszonyok a legnagyobb hindu ünnepkör egyikére, a tídzsre készülődnek. A hindu lányok és asszonyok nemcsak az éltető esőt, hanem magukat mint nőket is ünneplik, mert a tídzs nagy családi esemény és vallási ünnep minden hindu nő életében. Ilyenkor az asszonyok, fiatalok és idősebbek zöld vagy piros színű díszes szárit öltenek magukra, összegyűlnek a családi házban, hennával mesébe illő mintákat festenek egymás kezére, beszélgetnek, énekelnek, táncolnak és Sivához és Párvatí istennőhöz imádkoznak. Hálásak a zöldbe öltözött természetért, imádkoznak a megújuló szerelemért és isten áldásáért.

A tídzs ünnepkörből az ifjú feleségek számára egyértelműen a harijali tídzs (zöld tídzs) a legjelentősebb nap, hiszen ez asszonyi életük első ilyen ünnepe. A pár hónappal ezelőtt még lánygyermek ezen a napon már fiatalasszonyként tér vissza az anyai házba, viszi első sringar készletét – bindi (homlokjel), szindúr (piros rizspor) és karperecek – amiben minden olyan látványos elem megtalálható, amiből a külvilág számára is egyértelmű, hogy a fiatalasszony a férjét szereti és tiszteli. Bár a fesztivál elengedhetetlen része a kölcsönös ajándékozás, hiszen az ékszerek vagy a színpompás szárik minden indiai nőt kortól függetlenül boldoggá tesznek, de a külsőségek mellett mégis az ünnepkör legnagyobb kihívása és központi eleme maga a vallásos elmélyülés és a vrát, a böjt.

A tídzs ünnepkörből legnagyobb jelentőséggel azonban a hartalika tídzs bír. Az ünnep mitológiai eredete szerint, valamikor réges-régen a monszún ideje alatt, azon az esős napon, amikor „tídzs”, az apró piros rovar előbukkant a földből, Párvatí istennőt barátnői egy mély erdőbe rabolták. Tették ezt azért, hogy szeretett barátnőjüket akarata ellenére apja ne tudja Visnu istenhez adni, ugyanis Párvatí szíve kitartóan Siva istenért dobogott. Egy másik legenda szerint a szerelmes Párvatí 108 éven át tartott szigorú böjtöt, hogy elnyerje Siva, a teremtő és romboló isten szerelmét, és bizonyítsa odaadását. Párvatí végül megkapta kitartása jutalmát, és Siva felesége lett.

A hindu asszonyok hiszik, hogy Párvatí istennő azokat a hajadon lányokat és férjezett asszonyokat, akik a hartalika tídzs szertartásait betartják, szerető és vágyott társsal jutalmazza meg. Sőt, azok az asszonyok, akik hartalika ünnepén betartják a szigorú böjtöt, azok házasságát isteni áldás kíséri, és férjükben igazi lelki társra, életük párjára lelnek. Ez a különleges, varázserejű 24 órás böjt a nirdzsala vrát (víz mentes böjt), mely során ételt és folyadékot, tehát vizet is szigorúan tilos fogyasztani. Bizony nagy lelki erő szükségeltetik egy ilyen böjthöz, amikor a 100%-os páratartalom mellett, a levegő hőmérséklete 30-35 fok. A böjt komolyságát az is jelzi, hogy azok az asszonyok, akik egyszer életük során elkezdték a tídzs böjtjét, azoknak örökké, minden évben folytatniuk kell. Ha mégis abbahagynák, ezt csak különleges rituálék által tehetik meg.

Ilyen tídzs ünnepen volt szerencsém nekem is részt venni. Mondanom sem kell, óriási élmény volt egy hagyományokat igencsak tisztelő női közösségben megtapasztalni az ünnep erejét. Látni, ahogyan díszbe öltöztetett szívvel, szebbnél szebb szárikban jönnek a lányok a szülői házba. Nagybetűs ünnep lévén a feldíszített házban valóban volt idő mindenre:  énekre, beszélgetésre, ráérős hennafestésre. Ezen a napon nem volt házimunka, sőt, főzés sem, a férfiak és a gyerekek házon kívül étkeztek. Ugyanis a mi családunk asszonyai ahogyan illik, szigorú böjtöt tartottak. Olyannyira, hogy néhányan az általában 24 órás böjtöt, 48 órára emelték. Mi csak aggódva figyeltük őket, hiszen a 35 fokos hőségben étel és víz!!! nélkül két napot és két éjszakát kibírni, ez bizony nem kezdőknek való kihívás.

Aztán elérkezett az esti púdzsa bemutatásának az ideje. A hangulat ünnepi mivoltát az erre az alkalomra készített díszes oltár, a körülötte elhelyezett ízletes gyümölcsök, édességek, füstölők és egyéb más fontos tárgyak tovább emelték. Elkezdődött az imádság, valamennyien lélegzetünket visszafojtva figyeltük az eseményeket, teljes valónkkal átadtuk magunkat a pillanatnak, amikor az idősebb nővér, Nísa, egyszercsak széles mosollyal ugyan, de minden előjel nélkül a szemünk előtt összerogyott. Mint a rongybaba, úgy feküdt mozdulatlanul a talajon. Mi pedig MacW-val néztünk egymásra értetlenül, ugrottunk volna a segítségére, de a többiek várakozásra intettek bennünket. És mielőtt erősködtem volna, hogy itt tényleg segítségre van szükség, a helyzet meg is oldódott. Pár másodperc után Nísa, mintha csak Csipkerózsika álmából ébredt volna, széles mosollyal körbenézett, óvatosan felállt és folytatta a szertartást ott, ahol abbahagyta. A többiek pedig, picit szégyenlősen, picit aggódva, nevetve csak annyit mondtak: Nísa és a böjt. Mindig ezt csinálja. Mi lesz így a boldog házassággal?

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: