Ezt is megszokjuk, mint Darwin pintyei…

Fura helyzetbe került a világ. Március 12-e óta Csehországban már mi is egy hónapja szenvedjük a kijárási korlátozással járó kényelmetlenségeket, és pici belvárosi otthonunk biztonságában próbáljuk új életünk szájmaszkos hétköznapjait kialakítani. Dolgozunk és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne.

Valójában szerencsésnek is érezhetnénk magunkat, mert nekünk otthon dolgozni, kis térben létezni és éjjel-nappal együtt lenni a másikkal nem egy világot rengető újszerű kihívás. Indiában és otthon is, volt időnk az ilyet megszokni. Igaz, most nem járhatunk az utcán kényünk-kedvünk szerint, nincs szabad sétafikálás, és nem találkozhatunk vígkedélyű nyugdíjas barátainkkal. Bár a kijárási korlátozás első napjaiban kormányunk lépéseit figyelve – aki hol tilt, hol korlátoz és büntet, hol pedig egyszerűen felelősséget nem vállalva, állampolgárainak nem ajánlja bizonyos dolgok megtételét – érzéseink a reménytelenségtől a csalódottságon és aggódáson át egészen az ijedtségig, az óceán eleven hullámaiként változtak. Aztán, ahogyan teltek múltak a napok, mint Darwin pintyei, mi is lassan elkezdtünk alkalmazkodni a megváltozott életfeltételekhez.

Mert amíg világ a világ, valahogy mindig volt és lesz is. Hiszen, ha jobban belegondolok, mi is megtapasztaltunk már számtalan fura dolgot. Voltunk sokszor, sokkal kényelmetlenebb helyzetben: heteken át a civilizációtól nagyon távol, jártuk a hegyeket lázasan, agyoncsipkedtek a szúnyogok a monszun időszak alatt, télen valami ismeretlen fertőzés miatt MacW csontsoványra fogyott, éltem a bárányhimlővel napokig csak egy rácsos ablakú pici szobában, és még sorolhatnám. Valamennyi olyan dolog volt, amibe önhibánkon kívül estünk, de a Gondviselésnek hála mindent különösebb megrázkódtatás nélkül túléltünk. Sőt, még egy olyan dolgot is, mint a pénzreform. Igen, mert egyszer, nem is olyan régen, Indiában a pénzreform kellős közepébe csöppentünk. Ha érdekel, mesélek róla.

Azon az éven, ahogy más években is, MacW megvásárolta Indiába szóló repülőjegyeinket. A vízumok intézése céljából az utazási irodának leadta a szükséges iratokat: útleveleket, igazolásokat, mindent, amire ilyenkor az indiai követségnek szüksége lehet. Ám indulásunk előtt pár nappal az ügynökség munkatársától telefonhívást kaptunk, hogy az indiai nagykövetség még egy friss bankszámla kivonatot is kér. Halkan hozzátette, hogy a számlán legyen egy főre és egy hónapra legalább 60 000 rúpiának megfelelő összeg (kb. 250 ezer forint). Furcsállottuk a kérést, az összeget pedig méginkább, mert ennyi pénzt egy hónap alatt Indiában sosem tudtunk elkölteni. De tovább nem foglalkoztunk a dologgal, azonnal intézkedtünk, haladjanak a dolgok, kapjuk meg időben a vízumot.

A vízumokat indulás előtt pár nappal meg is kaptuk. Már javában pakoltunk, boldogan vásároltunk, listát írtunk, amikor MacW a világhálón kalandozva cikket talált arról, hogy Indiában pénzreform van. Írtak az 1000 és 500 rúpiás bankjegyek bevonásáról, a korrupció és a pénzmosás felszámolásáról, de őszintén szólva, amíg el nem jutottunk Indiába, addig valójában fel sem fogtuk a hír mondanivalóját.

Az Air India Dreamliner gépével Delhiben landoltunk. A nyüzsgő, nemzetközi reptér hatalmas fogadócsarnokában a hatalmas sorok a csábító portékákat kínáló boltok helyett most a pénzváltók előtt kígyóztak. Kisebb-nagyobb feliratok különböző nyelveken hirdették, hogy egy útlevélre csupán 70 dollárnyi összeget tudnak beváltani. Bár volt nálunk némi indiai garas, mégis úgy döntöttünk, biztos, ami biztos, jobb lesz, ha váltunk még valamennyit. Szerencsére nekünk több útlevelünk is volt, így MacW szemfülességének köszönhetően az átlagosnál több készpénzt tudtunk szerezni. De hiába volt a sok ropogós vadonatúj kétezres a táskánkban, még egy palack vizet, nem sok, annyit sem tudtunk vásárolni, ugyanis a boltos az új kétezer rúpiás bankjegyből nem tudott visszaadni. Szomjasan és csalódottan folytattuk az utunkat, repültünk tovább Váránaszíba, és bíztunk abban, hogy ebben a Delhitől jóval kisebb városban a helyi pénzváltóknál sokkal egyszerűbb lesz a helyzet.

A helyzet valóban egyszerű volt. Olyannyira, hogy nem volt gond semmivel sem, mert az élet bizony igencsak lelassult, csaknem teljesen leállt. A kereskedők és a vásárlók nem tudtak az áruért rendesen fizetni, a kétezresekből ugyanis senki sem tudott visszaadni. Mint a régi szép időkben, bizalmi alapon, hitelre működött minden. Nem is volt nagyon más lehetőség. Hiányzott a készpénz nagy része, hiányzott a váltópénz. A régi ezres és ötszázas bankjegyeket bevonták (e címletekben bonyolították korábban a készpénzforgalom 85 %-át), az újakból pedig még nem volt annyi forgalomban, amennyi biztosíthatta volna a gazdaság zavartalan működését. Elegendő készpénze nem volt a pénzváltóknak sem, így mi is, másokkal együtt, a megoldást a pénzkiadó automatáktól és a bankoktól vártuk. Nahát ilyet! Csak most jutott el, miért is kellett a bankszámlakivonat, és az a furcsán nagy összeg.

Ezen a ponton viszont újabb gubanc jelent meg a rendszerben. Mivel a bankoknak sem állt rendelkezésére elegendő érvényes bankjegy, így személyenként csupán heti 60 eurónyi összeget lehetett beváltani. Ügyeskedésre nem volt egy szemernyi lehetőség sem. Az indiai bürokrácia tökéletesen működött, a bank alkalmazottai mindent lefénymásoltak, feljegyeztek, lebélyegeztek, aláírtak, ellenőriztek. Ezen a szűrőn már a több útleveles trükk sem ment át. Az egy személyre váltható 60 eurónyi összeg – amit 100 és 50 rúpiás címletekben kaptunk, és pénztárca helyett csak egy kisebb zsákban tudtuk tárolni – nos, ez a halomnyi pénzmennyiség pontosan akkora vagyon volt, ami csupán az átlagos heti szállásköltséget fedezte, de étkezni, utazgatni, gondtalanul költekezni belőle már nem lehetett. Szerencsére ketten voltunk, két személyre válthattunk. Talán a bankkártya használata nyújthatott volna még némi vigaszt, ilyen módon Indiában is sok helyen lehet már fizetni, de nem a sarki teásnál, a helyi kifőzdében, a riksásnál, a szatócsboltban, a piacon vagy a borbélynál.

Hiába volt a bankkártya, a dollár, az euró, mégsem tudtuk használható pénzzé tenni, tehetetlenek voltunk mindannyian: helyiek és külföldiek egyaránt.

Mindezek mellett a kormány a feketepénzek elleni harc jegyében arra kötelezte az indusokat, hogy megtakarításaikat bankszámlára helyezzék. De aki pénze eredetét 200 000 rúpia felett nem tudta bizonyítani, az elbúcsúzhatott vagyonától. A készpénz hiánya és egyáltalán, ez a felfoghatatlan állapot bizarrabbnál bizarrabb történeteket szült. Az újságok hasábjain tucatjával jelentek meg az olyan írások, melyek szerint a kétségbeesett emberek megtakarított, de elértéktelenedett pénzüket a folyóba szórták, elégették, néhányan pedig végső elkeseredésükben inkább az öngyilkosságot választották. A turisták is csak kapkodták a fejüket, hírfoszlányokból próbálták összerakni, megérteni a megváltozott körülményeket. Úgy, mint például az a középkorú orosz turista, akivel a bankban találkoztunk. A férfi néhány hete Nepálba utazott, hogy pár napot túrázva töltsön el a hegyekben. Dollárjait, hogy ne legyen gondja a pénzváltással, indiai rúpiára váltotta. Pár nap múlva, a visszaúton Indiába érte a hír, hogy bár pénze van, de a bankók nem érnek egy lyukas garast sem.

Nekünk is volt pár régi bankjegyünk, pontosan 5000 rúpiányi, éppen annyi, amennyi egy főre még becserélhető volt. Némi baksis ellenében megbíztuk egyik indiai barátunkat, hogy a tíz régi ötszázas bankót régi százasokra váltsa. De ez sem ment gyorsan, hiszen sokszor megtörtént, hogy az egésznapos sorban állás után a bank alkalmazottja egyszerűen bejelentette, elfogyott a készpénz, jöjjenek vissza majd holnap. Vagy a számítógépes rendszer mondta fel a szolgálatot, vagy éppen az áram ment el órákra.

Sőt, az sem jelentett semmivel sem nagyobb biztonságot, ha az ember megtakarításait már bankszámlán tartotta, mert bizony arról sem lehetett csak úgy készpénzt kivenni, vagy ha igen, akkor is csak heti lebontásban és korlátozott mennyiségben. Történt mindez az év azon időszakában, amikor a hindu családok esküvőkre készülődtek, amikor vásárolni, beszerezni, költekezni kell, és a „lakhok”, a százezernyi rúpiák a másodperc tört része alatt váltanak gazdát.

Aztán múltak a napok, teltek a hetek és a hónapok. Az indusokhoz hasonlóan lassan mi is beletanultunk az új helyzetbe, normálissá vált a heti egyszeri bankba járás, a sorban állás, sőt, néha még a fizetés nélküli vásárlás is.  Alkalmazkodtunk az új feltételekhez, miközben nem győztünk ámulni kedves indusaink mérhetetlen segíteni akarásán. Egy pillanatra sem hagyták az embert egyedül a gondjával. Szállást, ételt kínáltak és határtalan lelki támaszt. Csodálatra méltó volt bölcs életszemléletük, az az attitűd, ahogyan lázongás és a felháborodás szemernyi jele nélkül, türelemmel, alázattal, egyszerűen csak tudomásul vették a kialakult helyzetet.

Egy vagy két hónap, talán három, és minden rendben lesz – mondogatták sokszor keleti nyugalommal. És milyen igazuk volt!!! Valójában tényleg semmi komoly dolog nem történt. Mert az indusok valahol a szívük legmélyén manapság is hiszik, hogy a végén egyszer majd minden jóra fordul. És ha még nem fordult jóra, akkor csak nincs itt a vége.

A végén most is minden rendben lesz

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Álom és valóság - indiai történetek Úton-útfélen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: