Mi az? Fehér is, krémes is és az utcán kapható

Fehér, krémes és fenséges. Cserépedénybe adagolják, és Indiában az utcán kapható. Valahogy így próbáltuk jellemezni ismerőseinknek egy délután a konyhában üldögélve azt a tejből készült finomságot, amit jó néhányszor megkóstoltunk, de a benáreszi maharadzsa összes kincséért sem tudtunk volna rájönni a hindi nevére. Csak hajtogattuk kitartóan, hogy “kőrd, kőrd, kőrd” és fehér és finom és olyan kis boltocskákban kapható. Mígnem Szuradzs Dévi, az egyik nagynéni, mint egy megmentő, rá nem jött, hogy mi bizony a dahínak nevezett indiai joghurtra gondolunk. Ma már álmunkban is tudjuk, és Indiától távol sóvárogva és nagyokat nyelve gondolunk a dahíra. Természetesen otthon is megpróbáltunk beszerezni valami hasonlót, de sem a görög joghurt, sem a házi aludttej nem tudta az indiai dahí élményét visszahozni. Gondolkodtunk, törtük a fejünket sokáig, Indiában pedig szerény hindi nyelvtudásunkkal kitartóan kutattuk vajon mi lehet a titka ennek az ízletes és egészséges tejes csodának. Mert titka ennek az éteknek is van, ha gondoljátok, mesélek róla.

Hindiül dahí, angolul „curd” (kőrd) – az indiai joghurt egy csábítóan krémes, hűsítő és üdítő isteni alkotás. A titok nyitja pedig, hogy tehéntej helyett friss bivalytejből készül, ezért olyan finom, ezért olyan selymesen krémes. Ódákat lehetne róla zengeni, hiszen egy-egy fűszeres szabdzsi vagy ízletes húsos étel után télen szinte simogatja a gyomrot, a forró nyári napokon pedig hűti a testet és felfrissíti a lelket.

Az indiai joghurt igazi szakértői a tejesemberek, a benáreszi jadók (Yadav). A városi háziasszonyok a dahí készítésével csak ritkán bajlódnak. Nem is kell ezzel foglalkozniuk, mert minden kisebb városrészben lakik egy-egy tejesember, aki ezzel a mindig frissen készült finomsággal nap mint nap ellátja a környék lakóit.

A tejesember boltja egy hagyományos egyhelyiséges indiai boltocska. Olyan áruda, ahol a pult csak egy alacsony kőpadka. A boltba bejárás nincs, a vevő kívülről az utcáról kapja az ízletes friss portékát. A hűsítő dahí általában a boltocska mélyén vagy a bolt előtt elhelyezett fényesen csillogó nagyméretű alacsony fémtálakban pihen. A legyek és egyéb hivatlan látogatók elől újságpapírral vagy üveglappal letakarva, így óva, védve az értékes étket. Egy magára valamit is adó tejesember a tál egyik részét még kővel vagy faékkel is alátámasztja, hogy a savó még véletlenül se oldja fel a dahí mesésen krémes, tömény állagát.

Amikor a boltocska előtt megjelenik a vevő, a tejesember már pattan is, azonnal félretolja a dahít védő üveglapocskát, és egy nagyobb fémkanállal az évtizedek alatt tökéletesített elegáns mozdulattal szinte törve adagolja a friss krémes dahít. Látványnak is fenséges, ahogy a tejopálra emlékeztető sima, krémes joghurtszeleteket a hozzáértők legnagyobb tudásával az apró, csupán egy adagnyi dahí befogadására alkalmas cserépedénybe helyezi. Egy kanálnyi, még egy és már meg is telt az egyszer használatos edény. Még egy darabnyi újságpapírt helyez az edényke tetejére, de csak akkorát, hogy a peremét éppen letakarja, és már szállítható is a friss joghurt.

Van, aki frissen pirított tört római köménnyel megszórva fogyasztja. Van, aki az egyszerű édes, a kristálycukros dahíra esküszik. A legkülönlegesebb azonban a dzselabis (jelabi) változat. Ahogy a friss dahí hűsítő savanykás íze találkozik a rózsavizes, édes lében fürdőző vékonyka sült dzselabival – lisztből és joghurtból készült, olajban kisütött, sokszor virágra emlékeztető ákombákommal – az bizony maga a mennyei manna. Ha Indiában jártok, biztosan kóstoljátok meg mindkettőt: a dahít és a dzselabit is. Megéri 🙂

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: