Ki nevet a végén?

Januárban, ahogy nálunk is, úgy Észak-Indiában is meglehetősen lehűl az idő. A későn induló borús, ködös napokat hosszúra nyúlt éjszakák és párás, nyirkos hajnalok váltják. Ilyen hidegben bizony már nem lehet órákon át ücsörögni a ghátokon, nem lehet reggeltől estig róni a kacskaringós benáreszi utcácskákat. Januárban a helyiek is vastag sálakba bugyolálják magukat, fejükre sapkát húznak és frissen főzött forró teát szürcsölgetnek naphosszat, hogy testüket-lelküket melegítsék. „Thanda, thanda” (hideg, hideg) – mondogatják ismerőseink fázósan és számolgatják a napokat reményteljesen, vajon hány nap van még hátra Makar Sankranti ünnepéig, amikor lassan véget ér a hideg és elkezdődik a tavasz.

Az észak-indiai téli esték sok tekintetben hasonlítanak az otthoni közép-európai estékre. Itt is jó bekuckózni a biztonságot, védelmet jelentő szobába. Raju, a szállásunk brahmin szakácsa, méregerősre készített zöldséges szabdzsija és bakancstalp vastagságú fokhagymás rotija után olyan jó elégedetten üldögélni a szállásunkhoz tartozó hangulatos étteremben. Velünk együtt a személyzet is itt, a szálló legmelegebb helyiségében múlatja az időt. Néha nyílik az ajtó és pár szó erejéig egy-egy alkalmi ismerősünk is bekukkant. De ez egyáltalán nem zavaró, sőt, inkább hozzátartozik az indiai téli mindennapok hangulatához.

Ahogy jönnek-mennek az ismerősök, úgy az ízletes vacsora után szinte napi rendszerességgel az én táskámból is előkerül egy imitt-amott behorpadt kartondoboz. Szépen az asztal közepére fektetjük a doboz tartalmát, a keménypapírból készült, kereszt mintájú játéktáblát, és kiosztjuk a bábokat. MacW a kék színű bábokért nyúl, én pedig a zöldekkel készülök a nagy játszmára. Tét nincs, legfeljebb annyi, hogy kellemesen teljen az est fennmaradó része.

A társasjátékozás mindig és mindenhol kellemes kikapcsolódás: egy kis taktika, vidám élcelődés, jóízű nevetés és szerencse. Színes, izgalmas időtöltés. És ez a mi játékunk olyannyira magával ragadó, hogy néhány perc elteltével az asztalunk körül az amúgy is játékos kedvű indusok gyermeki érdeklődéssel figyelik a márványasztalon zajló eseményeket. Szemrebbenés nélkül, teljes odaadással követik az apró játékbábok útját és a szerencse kiszámíthatatlan fonalát. Keleti emberre jellemző szórakozás: körbe állni, nézni, figyelni és élvezni a játék minden pillanatát. Elfelejteni néhány perc erejéig a mindennapok szürkeségét, teljes valójukkal átélni a pillanat varázsát. Csak úgy, önfeledten játszani 🙂

Mostanra már, akár kép nélkül is biztosan tudtátok volna, hogy miféle társasjátékot játszottunk mi esténként. Arra viszont biztosan nem gondoltatok, hogy ez az ismert társasjáték, ami nálunk is sok-sok családban a mai napig megtalálható, valójában egy indiai játék. Egy olyan régi indiai táblajáték, amit ősi változatában még a híres indiai eposzban, a Mahábháratában is játszottak. Aztán a 16. században a nagy mogulok uralkodása idején a „pacsíszí”, azaz a huszonötös néven ismert játékot – utalva az egyszeri alkalommal dobható legnagyobb pontszámra – újra felfedezték és megkedvelték. Olyannyira megszerették, hogy maga Akbar, a legnagyobb mogul uralkodó is szívesen játszotta ezt a játékot. Természetesen arisztokrata módon, uralkodóhoz méltó méretekben: a játéktábla a palota egész udvarát elfoglalta, bábok gyanánt pedig színes ruhába öltözött fiatal rabszolgák haladtak az akkor még dobókocka helyett kagylók által meghatározott lépésszámokban az óriási játékmezőn.

A pacsíszí játék néhány apró változtatással és bár különböző néven, a mai napig a világ számos országában óriási sikernek örvend. Ázsiában, pontosabban a volt brit gyarmatok országaiban, egyszerűsített, dobókockás változatban Ludo néven vált ismertté és manapság is gyerekek és felnőttek ezrei élvezik e nagyon régi társasjáték utánozhatatlan izgalmát. A Ludo Indiában olyannyira népszerű, hogy sokszor a forgalmas városi utak mellett, a boltokban, csendes utcákban, a házak küszöbén ülve, de a külvilágot teljesen kizárva, a játékba teljesen belemerülve gurítják a kockát kicsik és nagyok egyaránt.

Mi közép-európaiak pedig a 20. század elején egy német játékfeltalálónak köszönhetően ismerhettük meg ezt a fantasztikus társasjátékot. Bár több mint száz év telt el azóta, a játék a mai napig töretlen népszerűségnek örvend, legalábbis a mi családunkban biztosan, hiszen játék nélkül nem teljes az élet.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: