Csip-csip csóka, finom ám a csókha!

Bár sokak számára a Tádzs Mahál és a vajas csirke az indiai mindenek netovábbja, de valójában Bihár, az elfeledett kincs, India egyik legnépesebb tagállama az indiai civilizáció bölcsője és továbbvivője.

Talán kevesen tudják, hogy Bihár valamikor egy virágzó kultúra központja volt, innét indult a dzsainizmus és a buddhizmus, ma pedig a sors fintoraként éppen Bihár az ország egyik legszegényebb régiója. A szegény emberek állama, melynek lakói India függetlenné válása után, földjeiket elvesztve, puszta életüket mentve ezrével indultak el a szomszédos tagállamok nagyvárosai felé, hogy népes családjaiknak megélhetést biztosítsanak.

A hagyományokat és a szokásokat rendkívüli módon tisztelő biháriak többsége manapság is több hónapot tölt távol a családjától, így ezekkel a szívós, dolgos, és igencsak csavaros eszű bihári férfiakkal az ország nagyvárosaiban biztosan találkozunk. Delhiben, Kalkuttában, Bombayben biháriak a rakodómunkások, a taxisofőrök, a gyalogriksások, a teaárusok, sőt, még a szakácsok is. Ahol pedig biháriak vannak, ott bizony bihári ételekből sincs hiány, hiszen ezek a nehéz munkát végző férfiak szívesen készítik és fogyasztják az otthonukat idéző hagyományos ételeket.

A bihári konyha, az indiai vidék konyhája, ami számtalan egyszerű, de annál üdébb, természetes ízekben gazdag ételt kínál. A régió konyhájának alapját a sokféle zöldség, a pikáns mustárolaj, a szattu néven ismert pirított csicseriborsó liszt, a különböző töltött lepénykenyerek és az isteni csókha (chokha) alkotják. A csókha általában tört padlizsánból, burgonyából, némi zöldfűszer és mustárolaj hozzáadásával készült ikonikus bihári étel, amit Váránaszíban is úton-útfélen, sok helyen kínálnak. Mi is egy nyüzsgő utcán fedeztük fel és kóstolhattuk meg ezt az ízletes éhségűzőt, amihez hagyományosan bátit, azaz pirított csicseriborsó liszttel töltött kenyérgolyót kaptunk. 

A csókha azonban nemcsak egy jól ismert utcai harapnivaló, hanem olyan mama-féle finom falat is, aminek senki sem tud ellenállni. Észak-Indiában gyakran készítik otthon is, igaz, báti helyett inkább rotit adnak hozzá. Most, hogy mi is kedvünkre dúskálhatunk a finomabbnál finomabb friss zöldségekben – padlizsán is van – a csókhát én is elkészítettem. Úgy ízesítettem, ahogy azt indiai családunktól tanultam.

Hozzávalók:

  • 1 db közepes méretű padlizsán
  • 1 evőkanálnyi apróra vágott lilahagyma
  • 2-3 gerezd apróra vágott fokhagyma
  • 1 evőkanálnyi apróra vágott friss koriander
  • néhány csepp frissen facsart lime-lé
  • 1 evőkanálnyi mustárolaj
  • só ízlés szerint

Elkészítés:

  • A padlizsánt mossuk meg. Villával szurkáljuk meg minden oldaláról, és tegyük egy kisebb tepsibe. Só, víz, olaj hozzáadása nem szükséges. Az előmelegített sütőben, alul-felül 180 °C-on süssük kb. egy órán át, illetve addig, amíg a padlizsán bőre össze nem fonnyad. Ezután helyezzük át egy tálba, fedjük le, és hagyjuk kihűlni.
  • Miközben a padlizsán hűl, vágjuk apróra a lilahagymát, fokhagymát és a koriander zöldjét.
  • A kihűlt padlizsánt vágjuk ketté és a húsát kanalazzuk ki. Villával vagy kézzel törjük apróra. Adjuk hozzá a lilahagyma-fokhagyma-korianderzöld keverékét, majd az evőkanálnyi mustárolajat és sózzuk ízlés szerint. Óvatosan keverjük át, és hagyjuk pihenni kb. fél órát.
  • Tálalás előtt a csókhára csepegtessünk pár csepp friss lime-levet. Forró indiai rotival kínáljuk. Jó étvágyat!!!

További indiai ételek és italok receptjeit ITT találjátok.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Keleti receptek - ételek, italok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: