Kathi roll, a hivatalnokok kedvence

Döntöttem! Elég! Mondta ki elszántan álmatlan éjszakák egész sora után egy reggelen Sheik Hasan Reza, és gyűlölt irodájában üldögélve végre elégedetten hátradőlt rozoga hivatali székében. Mondhatott volna bármi mást is. Sőt, kiabálhatott volna torkaszakadtából, vagy akár énekelhetett volna dalos madárka módjára. Úgysem tűnt volna fel senkinek, hiszen eldugott irodájába már hónapok óta nem lépett be senki. Még Mr. Jones, az iroda vezetője sem.

Mr. Reza, a kis szürke hivatalnok, a felszabadító kijelentés után most felállt a székből, odalépett az ablakhoz, szélesre tárta a hatalmas szárnyakat és mélyen beleszippantott a levegőbe. Hosszú idő óta először érezte az életet adó friss szellő erejét. Hallotta végre az utca eleven zaját, érezte a keleti sültek fűszeres illatát. Újból érezte, hallotta az életet. Ahogy elégedetten lesütötte szemét, tekintete megakadt hivatali cipőjén. Csak most vette észre, mennyire kicsámpásította ezt az ósdi, divatjamúlt lábbelit. Tíz éve hordja ezt a sarut, pontosan azóta, amióta megkapta ezt az álommunkát. Mert hitte és bízott abban, hogy ez egy rendes hivatás. Komolyabb felelősséget nem igénylő munka, hozzá egyáltalán nem fényűző, de biztos bevétel. És ő elvállalta. Mert ígértek mást is, kecsegtették valami előrelépés-félével is a hivatali ranglétrán. De ez is csak ígéret maradt, mint minden más. Ahogy így merengett a múlt történésein, a hiú reményeken, könnyel telt meg a szeme. Lassan végigsimította a kíméletlen indiai nap által az évek alatt egészen világosra kopott barna hivatali öltönyét. Többé már nem szerette, inkább megvetette. Visszalépett asztalához, ahhoz a százéves bútordarabhoz, ahol évek óta porosodtak a hatalmas kupacokban sorakozó iratok, a határidő nélküli, majd valamikor megoldásra kerülő apró-cseprő jelentéktelen ügyecskék. Hja, sóhajtott búcsúzásképpen még egyszer egy jó nagyot. Hátat fordított irodájának és elegánsan kisétálva egyszerűen befejezte mérhetetlenül unalmas, sehová sem vezető hivatali pályafutását. De mindabból, amit azon a napon megérzett – az  örömteli fények, a pompás illatok, az emberek életigenlő nevetése – egy új dolog kezdődött.

Egy múlt századi madrászi hivatalban. Forrás: http://www.oldindianphotos.in

Talán így kezdődhetett. Talán ilyen lelki állapot előzhette meg valamikor az 1900-as évek elején, a Brit-India korában, a mai napig közkedvelt utcai finomság, a kathi roll születését. Ugyanis az egyik kalkuttai legenda szerint éppen egy csalódott, de a változástól nem félő hivatalnok, Mr. Reza, a hivatali életet felváltva kebabot kezdett árulni. Először az ízletes húsdarabokat a kathinak nevezett nyárson megsütötte, némi zöldséggel, zöldfűszerrel és egy-két darab indiai lepénykenyérrel, chapatival vagy olajban pirított rotival kínálta. De amint látta, hogy a vásárlóknak nincs idejük az étel mellett üldögélni és valahogy zavarja őket, hogy a rotitól mindig olajos a kezük, a lepénykenyeret inkább megtöltötte, feltekerte és a kész tekercs végét viaszpapírba csomagolta. A kedves újítást siker koronázta. Talán azért is, mert az ételárusok közt csak Mr. Reza tudta, hogy olajos ujjakkal nem szerencsés az aktákat tologatni 🙂 Hiszen mindenki legnagyobb meglepetésére a legkedvesebb vásárlói épp a hivatalnokok lettek, akik a bolondulásig imádták ezt a gyors harapnivalót.

Azóta természetesen India-szerte és Indián túl, számtalan helyen – otthon és az utcán is – készítenek kathi rollt. A töltet a bárány- és csirkehústól kezdve a sajton és a tésztán át a tojásig és a zöldségekig szabadon megválasztható.  Mivel Kalkuttában valaha jelentős kínai közösség is élt, ezért most a kathi roll egy általuk módosított, pirított zöldséges és egészségesebb változatának receptjét osztom meg veletek. Egyszerű és ízletes ez az ikonikusnak is tekinthető kalkuttai színgazdag harapnivaló, ami mellesleg a gyerekek egyik kedvence is, szívesen fogyasztják ebédre, tízóraira, uzsonnára 🙂 Készítsétek el bátran ti is, alkossatok kedvetekre, a lurkók a kathi rollt biztosan imádni fogják 🙂 🙂 🙂

Hozzávalók:

  • 2 darab kész chapati
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 100 g vékonyra szeletelt friss káposzta
  • 50 g vékonyra szeletelt sárgarépa
  • 50 g vékonyra szeletelt kaliforniai paprika
  • 1 evőkanálnyi olaj
  • frissen őrölt fekete bors
  • minőségi világos szójaszósz
  • csilis paradicsomszósz

Elkészítés:

  • Az apróra vágott fokhagymát forró olajon megfuttatjuk. A káposztát, sárgarépát, kaliforniai paprikát állandóan keverve nagy lángon megpirítjuk. Ízesítjük szójaszósszal, fekete borssal. Hagyjuk kihűlni.
  • A frissen sült chapatit vékonyan megkenjük csilis paradicsomszósszal. A chapati egyik szélére, ahogyan a palacsintát töltenénk, hosszában felhalmozzuk a pirított zöldségeket. A chapati egyik szélét a töltetre merőlegesen behajtjuk, majd a palacsintához hasonlóan feltekerjük. Így biztosak lehetünk abban, hogy a töltet alul nem szóródik ki. Melegen vagy langyosan fogyasztjuk. Jó étvágyat!!!

További indiai ételek és italok receptjeit ITT találjátok.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Keleti receptek - ételek, italok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: