Az évek múlásával sok mindent megtanul az ember. Például megtanulja elfogadni, hogy vannak olyan dolgok, amire nem juthat annyi idő, mint amennyit valójában szeretne. Hát igen, húszas éveinkben mi is biztosak voltunk abban, hogy a világ legtöbb országába eljutunk. Sőt, amikor először utaztunk Indiába hittük, hogy két hét alatt bejárjuk Dél-Indiát, majd még egyszer két hét alatt északot, és ezek után Indiát úgy fogjuk ismerni, mint a tenyerünket. Aztán pedig jöhet a többi ország! Mondanom sem kell, hogy nem így volt. De hát, fiatalság, bolondság!

És annyi mindent nem láttunk még!!! Afrikában, Dél-Amerikában, sőt, még az Amerikai Egyesült Államokban sem voltunk. De mára már megbarátkoztunk a gondolattal, hogy több országot, kultúrát megismerni úgy, ahogyan azt mi szeretnénk, arra egy élet kevés. De nem sajnáljuk, hogy így alakult. Hiszen azt, amit Kelettől, valójában Indiától kaptunk, az alapjaiban határozza meg életünket, mindennapjainkat és értékrendünket. A mesés Kelet örök időkre beköltözött a szívünkbe, és ha lehetőség kínálkozik, mi bizony továbbra is örömmel megyünk Közelre, Távolra, Keletre.

Amikor sok-sok évvel ezelőtt Szíriában és Jordániában jártunk, bíztunk abban, hogy rövid időn belül a környező országokba is eljutunk. Aztán, ahogyan az lenni szokott, máshogy alakultak a dolgok, másfelé vezettek életünk útjai. Igaz, időszakosan bár és inkább merész ötletként többször is felbukkant a Közel-Kelet, de a végén mindig Indiába szólt a repülőjegyünk.

Tavaly ősszel viszont MacW gondolt egy nagyot. Egy hosszú hétvége formájában, komfortzónánkból igencsak kilépve és családunk számára igazi meglepetésként, India helyett elutaztunk a Közel-Keletre, pontosabban Libanonba, Bejrútba. Igen, Bejrútba. Csak úgy. Enni valami finomat, nagyokat sétálni, élvezni a Földközi-tenger partján a novemberi napocska simogatását.

Miért éppen Bejrút? Hááát. Nem titok, elmesélem. MacW az utóbbi években egyre gyakrabban főz, és szívesen próbálja ki egy-egy nemzet ikonikus ételét. Tavaly nyáron úgy adódott, hogy a lecsók világában kalandozott. Éppen a közel-keleti lecsót, a shakshukát tanulmányozta, amikor rátalált egy videóra, ahol egy kedves öregúr Bejrút legfinomabb hummuszát készítette. MacW sem váratott túl sokat magára, lelkesen nekifogott, és nemsokára jó étvággyal faltuk a keleti lecsót és az ízletes csicseriborsókrémet. De hiába volt a dícséret, hiába volt a recept, hiába álltak rendelkezésünkre a jobbnál jobb alapanyagok, MacW elégedetlen volt. Tudni akarta, hogy az, amit ő főzött, volt-e olyan finom, mint az a bejrúti. Tudósemberhez hűen, ha törik, ha szakad, az eredeti shaksukát és a hummuszt is meg akarta kóstolni, szerette volna tudni, hogy milyen az íze, az illata, hogyan tálalják úgy igaziból, libanoni módon. Így született meg az ötlet, utazzunk el Libanonba, menjünk Bejrútba. Igaz, Libanonról sok mindent nem tudtunk. Legfeljebb a “magányos cédrus” emléke derengett a múltból, illetve gyerekkorunk ikonikus magyar tudósítójától, Chrudinák Alajostól hallhattunk a valamikori puskaporos Bejrútról és a gyakori fegyveres összetűzésekről.

A Közel-Kelet Svájcának is nevezett Libanon nyugati partját a Földközi-tenger mossa, keleten és északon Szíria öleli, délen pedig Izraellel határos. A Magyarországtól csaknem kilencszer kisebb területű közel-keleti ország egy időben francia fennhatóság alá tartozott, így az arab mellett a francia ma is hivatalos nyelvként használatos. A 70-es években Libanon a térség egyik legfejlettebb és leggazdagabb országa volt. Majd jöttek a polgárháborúk és a tömeges kivándorlás. Az újjáépítés a kereskedelemnek, a pénzügyi szolgáltatásoknak köszönhetően csak a 90-es években indult meg. Sajnos mennyei nyugalomról továbbra sem lehet beszélni, hiszen a muzulmánok és a keresztények egyensúlyát manapság főleg a szomszédos Szíriából óriási tömegekben érkező menekültek borítják fel, nem kevés gondot okozva ezzel a mindennapi együttélésben. Mindezek ellenére Libanon egy fantasztikus ország. A föníciai, görög, egyiptomi, török, arab és francia kultúra egyedülálló ötvözete, vendégszerető barátságos emberekkel, isteni ételekkel, amit kár lett volna kihagyni. Úgyhogy kalandra fel! Irány Bejrút!

Bécsből, bukaresti átszállással nagyon korán, még hajnalhasadta előtt érkeztünk meg Libanon fővárosába, Bejrútba. Mondanom sem kell, hogy egészen más volt minden, mint amihez Indiában hozzászoktunk. A reptér csaknem üres, csupán pár taxis, sovány, szúrósszemű figura lézengett az utasok számára fenntartott térben. Nem volt tömeg, sem nyüzsgés, sem keleti zűrzavar. Mi pedig nem siettünk sehová, inkább megvártuk a reggelt, világosban talán biztonságosabb lesz az utazás. Ugyanis a külügy honlapján és több cikkben is olvashattuk, hogy a városban újból tüntetések vannak, ráadásul a reptérre vezető utat éjszaka mindenféle bandák tartják uralmuk alatt.

Pár óra múlva Keleten is felébredt a világ, kivilágosodott és mi végre elindulhattunk a városba. A szokásos taxis alkudozás után bepattantunk egy jobb időket is látott autóba, és már robogtunk is Hamrába, Bejrút központjába. Figyeltük a romos betonépületeket, a kihalt utcákat, miközben a sofőr vezetés közben cigarettára gyújtott, forró kávét töltött magának a termoszból és vigyorogva nyugtatott, hogy vele biztonságban vagyunk, hiszen ő egy igazi bejrúti. Ahogy közeledtünk a belvárosba, úgy lettek az épületek egyre szebbek, a forgalom pedig egyre sűrűbb és hangosabb. Kanyarogtunk jobbra, betértünk balra, munkagépek között, eltorlaszolt utcákon haladtunk, amikor is sofőrünk leállította a motort és azt mondta, nem tud tovább menni. Tüntetések vannak, a taxikat nem engedik be.

Ilyen nincs!!! Ezek a taxisok mindenhol a világban ugyanúgy próbálkoznak, gondoltuk, és rögtön beugrottak indiai taxis tapasztalataink. “Ne raboljuk egymás idejét” alapon a helyzet azonnali intézkedést kívánt. Szó szót követett, végül a taxis újból beindította a motort és haladtunk tovább a megadott cím felé. Vagy húszperces taxizás után megálltunk az utca végén, a taxis hanyagul egy zsákutca felé mutatott, hogy a szállásunk ott van. Az a többemeletes épület a mi hotelünk.

És ahogyan az várható volt, a taxis a kacskaringós utazásra, a tüntetésekre, Szíriára hivatkozva az előre megegyezett összegnél több pénzt akart belőlünk kicsikarni. Szó sem lehet róla!!! A fickó tudta, hová szerettünk volna menni, mi pedig elfogadtuk az árat. Ezen túl ez már elvi kérdés, ahol nincs helye az alkudozásnak. Kipattantunk a kocsiból és elkezdődött a “húzd meg, ereszd meg” játék. Nem hagytuk magunkat: vagy viszi az összeget, amiben megegyeztünk, vagy nem kap semmit sem. A taxis végül zsebre vágta az összeget, és orrát lógatva csalódottan elviharzott, mi pedig hátizsákjainkat felkapva elindultunk a szálloda felé.

 – Ez pontosan olyan volt, mint az indiai taxisok. Próbálkozott – mondta MacW. Amúgy tudod, mi volt a kesztyűtartó alatt?

 – A kesztyűtartó alatt? Nem láttam semmit. Mi volt ott?

 – Egy revolver – kuncogott MacW. Jó, hogy nem láttad, mert akkor biztos nem lettél volna ennyire harcias. Nem tudtad volna ennyire meggyőzően lekapcsolni a fickót.

 – Hja. Még jó, hogy nem láttam – nyeltem egy nagyot és csendben hálát adtam az égieknek, hogy a helyzetet épen megúsztuk. Ezek után kissé megszeppenve nyitottuk meg a szálloda ajtaját, de a recepciós vidám bonzsúrja egy pillanat alatt elfeledtette velünk a korábbi kellemetlen élményt.

Folyt köv.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Keresés

Keresés

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Indián túl Bejrút Damaszkusz egyszer régen hummusz Jordánia Közel-Kelet látni kell Libanon nosztalgia Szíria Szilvia utazás