Siva éjszakáján eldől, ki az igazi férfi…

Aki már járt Indiában, bizonyára egyetért velem, hogy vonattal utazni ebben az óriási országban egy semmi máshoz nem fogható élmény. Feltéve, ha az ember tudja, hogyan kell indiai módon vonatozni, és nem az otthon szerzett tapasztalatokat akarja kamatoztatni.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor ilyen dolgokról csak korlátozottan lehetett információt szerezni, nekünk bizony elképzelésünk sem volt, hogy hogyan zajlik egy indiai vonatozás. Ahogyan azt otthon megtanultuk, úgy csináltuk Dél-Indiában is. Helyjegy, távolság, késés, AC, sleeper, első, másod-, harmadosztály nekünk semmit sem mondott. Megváltottuk a 700 kilométer távolságra szóló menetjegyet, és azzal a határozott érzéssel pattantunk fel a vonatra, hogy pár órán belül megérkezünk a célállomásba.

A valóság azonban teljesen más volt. A vonat késett, ülőhelyünk egy fél sem volt, és az egészéjszakás utat igazi fapados harmadosztályon igencsak kényelmetlen helyzetben, a vécé mellett, a hátizsákjaink előtt, állva töltöttük. Ráadásul a vonat zsúfolásig tömve volt első benyomásra rosszarcú férfiemberrel, akik mint valami izgága manók, úgy vonultak egész éjszakán át hangoskodva egyik vagonból a másikba. Szúrós tekintetük az éjszaka félhomályában egy megbolydult szentjánosbogár-raj táncának tűnt. Vállukon rongytarisznya fityegett, sokuk pedig háromágú, csaknem egy méternyi hosszú villát szorongatott a kezében. Homlokukat fehér sávok díszítették. Csokoládébarna, izmos testüket fekete inggel takarták, de volt, aki csak egy fekete longit (szoknyaszerű viselet) csavart a dereka köré. Mi pedig fiatalok voltunk, tapasztalatlanok és a hindu kultúráról gyakorlatilag semmit sem tudtunk, így nem is csoda, hogy az éjszaka sötétjében elrémülve figyeltük a velünk együtt utazó furcsa teremtményeket.

Azóta már csak mosolygunk ezen az első vonatos élményen. Már tudjuk, hogy azok az izgága fekete emberkék dél-indiai egyszerű vidéki zarándokok voltak, akik talán életük első igazi zarándokútján vettek részt. Valamennyien Siva isten követői voltak, annak a pusztító Sivának az alázatos hívei, aki a világegyetem központi mozgató erejét jelképezi.  Ő felel a halálért, a rombolásért, de nélküle nincs születés sem.

Siva isten a hindu vallás egyik legösszetetteb és talán legizgalmasabb istensége. A trimúrti, azaz Isten megnyilvánulásának három formája közül ő az egyik. A teremtő Brahma és a megtartó Visnu isten mellett Siva a pusztító és a megújító erő. Parváti férje, gyermeke az elefántfejű Ganésa. Otthona a Kajlás-hegy és a Himalája hófedte csúcsai. Tigrisbőrön ülve meditál. Nandi nevű bikán közlekedik, és kedvenc városa a hinduk legszentebb városa, Váránaszí.

Siva, az a hindu istenség, akinek hosszú sötét haja a feje búbján kontyba csavarva pihen. A konty tetejéből az ezüstösen csillogó félhold mellett Gangesz, az anyafolyó vízsugárként bukkan elő. Két szemöldöke között elhelyezkedő harmadik szeme mindig lecsukva pihen. Nyaka körül a spirituális energia jelképeként kígyó tekeredik. Kezében a trishulát, a háromágú villát szorítja, aminek nyelére egy bőrdob van felkötve. Karját és nyakát rudraksha gyöngyből készült rózsafüzér ékesíti. Gyakran visel koponyákból fűzött nyakláncot, mert ő a hamvasztó helyek ura is. Világos testét hamu fedi, de a nyaka, az mindig kék színű.

A legendák szerint valamikor réges-régen, még a nagy óceáni kavarodás idején, egy méreggel teli edény szabadult ki az óceán mélyéről. Hatalmas lett a riadalom, megrémültek az istenek és a démonok is. Olyannyira, hogy kétségbeesésükben Sivához fordultak segítségért. Siva pedig, hogy megmentse a világot, megitta a halálos mérget. De nem nyelte le, megtartotta torkában, ami a méreg erejétől teljesen megkékült. Ezért nevezik Sivát kéktorkúnak (nilkanthan). De ő Mahádéva (a legnagyobb Isten), Gangadhar (a Gangesz ura), a Shambu (aki jólétet ad), Csándrapal (a hold mestere) és még sorolhatnám Siva összesen 108 jelzőjét. Ezernyi jelkép, megszámlálhatatlan történet, valamennyit ismerni szinte lehetetlen.

Siva az élet minden rezzenésében jelen van. De nemcsak a hétköznapok állandó kísérője, hanem az egyik fontos hindu ünnep, a sivarátri, a Siva éjszakájaként ismert ünnep főszereplője is. Ugyanis Indiában minden hónapban egyszer, újhold 14. napján a hinduk Siva előtt tisztelegnek, böjtölnek, imádkoznak, elmélkednek.

Váránaszíban, Siva isten szent városában pedig évente egyszer, a phlaguna hónap idején (a mi február-márciusunk), amikor véget érnek a hideg téli napok és rügybe fakadnak az óriási fikuszok, egy kivételes esemény, a Mahásivarátri (Siva nagy éjszakája) tanúi lehetünk.

Mahásivarátri ünnepén a hinduk egész éjjel virrasztanak, és hálát adnak Sivának, amiért megmentette a világot. Egyben megünneplik Siva és Parváti házasságát és a tavasz érkezését. Bár Mahásivarátri alapjában nem egy hangos, féktelen ünnep, mégis a szent városban az egyik legnagyobb eseményként tartják számon. Ilyenkor a nap és az éjszaka kizárólag Siváról szól. Kifestik a Siva-templomokat, virágokkal díszítik a szentélyeket, tejben fürösztik a Siva-lingamokat és mindenhol illatos füstölőket gyújtanak. A vallásos hinduk csendesen meditálnak, istenségekről szóló történeteket hallgatnak vagy olvasnak, elgondolkodnak a világ nagy dolgairól, vagy épp kisebb-nagyobb zarándoklatokra indulnak, felkeresik a város legeldugottabb Siva-szentélyeit is. Ilyenkor az óváros Isten hatalmasságát dícsérő Mahá, mahá, mahádév kiáltásoktól visszhangzik. Ez a páratlan hangulat szinte mindent beborító vékony fátyolként ereszkedik a városra. Éjszaka pedig, mint egy igazi hindu esküvőn, a bőrdobok ősi ritmusára táncolnak, vallásos dalokat énekelnek, Siva tiszteletére mámorító thandit isznak – vadkender, mandula és tej elegye, – és mindent megtesznek azért, hogy ébren üdvözölhessék a hajnalt. 

A benáresziek pedig, fiatalok és idősebbek, Mahásivarátri ünnepén egy kivételes éjjeli zarándoklatra indulnak. Férfiak ezrei a mámorító thandi italtól isteni erőre kapva, a híres Páncs Krosi Jatra (öt pihenőhelyes) ősi zarándokútra mennek. Siva erejével felvértezve gyalogosan, mezítláb. Este 9 óra után, mint a megáradt folyó, úgy hömpölyög a többezres tömeg az utcákon. Sodornak magukkal mindent és mindenkit. Jaj annak, aki az útjukba akad. Ők pedig lehetetlent nem ismerve, elszántan gyalogolnak egész éjszaka, csupán egy ima vagy egy “Óm namá Sivájja” mantra erejéig állnak meg egy-egy szentélynél. Próbára teszik magukat, testi-lelki erejüket. Vajon kibírják-e éberen az egész éjszakát? Megtudják-e tenni gyalog és mezítláb a csaknem 50 kilométeres távot? Letudják-e győzni önmagukat? Siva éjszakáján eldől, ki az igazi férfi, kiben van elég erő, kitartás és hit.

Mahá, mahá, mahádév!!!

A fotókért most is hálás köszönettel tartozom udvari fotósomnak, MacW-nak ❤️

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen Utazunk - vonaton, buszon

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: