Aki szeret tengernyi idővel felvértezve szabadon barangolni Váránaszí utcáin, az a friss tea illatával csábító hangulatos chai shopok mellett az utcák egy másik, legalább annyira ikonikus boltocskáit, a paan shopokat is biztosan észreveszi. Azokat a semmi máshoz nem hasonlítható aprócska árudákat, ahol az indiai kultúrához oly szorosan kötődő pánt (paan), a bételbors friss leveléből mesteri módon, szívvel-lélekkel születő falatkákat készítik.

A paan shopok egyedi színfoltjai a szűk utcácskáknak. Tükörrel, ezüstösen csillogó alacsony asztalkával és a legfinomabb pán hozzávalóit tartalmazó kisebb-nagyobb tégelyekkel teli boltocskák, melyekbe az árus törökülésben éppen, hogy csak befér. Pici, de semmi máshoz nem hasonlítható világ ez, ami bizony felér egy időutazással. Ó, már látom is a pános ember, a pánvallah Rámdzsi benáreszi boltocskáját. Látom, ahogyan egy hazafelé tartó vásárló csak úgy csendesen megáll mellette, szólni alig szól, mégis Rámdzsi pontosan tudja, mire vágyik.  Óvatosan felemeli a nedves rongyot, kiveszi alóla az élénkzöld bétellevelet, amire megszokott mozdulatokkal bételpasztát, meszet vagy éppen vékonyra szeletelt dohánylevelet és bételdió darabokat helyez. Ha a vásárló úgy kívánná, fűszerekkel – kardamom, menta, édeskömény, sáfrány – gazdagítaná, rózsaszirommal, reszelt kókusszal is illatosítaná. Látványnak is pompás, ahogyan az idős mester minden részletében kidolgozott elegáns és könnyed mozdulatokkal készíti a pánt, ezt a múltidéző keleti rágcsálnivalót.

Miközben a szemünk láttán elevenedik meg a mestermű, ők ketten lassan szóba elegyednek, megbeszélik a környék eseményeit, csereberélik a híreket. És amikor a pán elkészül, Rámdzsi a zöld csomagot jobb kezébe helyezi, majd karját a bal tenyerével megtámasztva, úgy, ahogyan még nagyapjától tanulta, uralkodóknak kijáró tisztelettel nyújtja át a bételfalatkát. Az a másik pedig a pánt jobb kézzel fogadja, és egy gyakorlott mozdulattal a szájába helyezi. Óvatosan megigazítja, lassan rágni kezdi, majd szemeit lehunyva hagyja, hogy a bétel kifejtse frissítő, élénkítő hatását.

Mi a pán varázsa? Indiában úgy tartják, hogy a pán a szerelem, a boldogság és a vendégszeretet jelképe. Messze földön híres a benáreszi pán, amit manapság is navábi hagyományok szerint ízesítenek és csavarnak elegáns kis csomaggá. Időtlen idők óta a mindennapok és az ünnepek nélkülözhetetlen kelléke. Nemcsak egy egyszerű frissítő hatású rágcsálnivaló, hanem a vallási és hivatalos események szimbolikus jelentőséggel bíró eleme is. Indiában az előkelő vendéget a legnagyobb tisztelet jeleként ugyanúgy pánnal kínálják, mint az ifjú asszonyt a férjével eltöltendő első éjszakán vagy az üzleti partnert egy sikeres üzlet megkötésekor. Ahány ház, annyi szokás, pontosabban annyiféle pán alapon az ízesítések és már maga a levél hajtogatásának módja is egyfajta névjegy, ami készítője kifinomultságát dícséri. Az egyediség pedig olyannyira észrevehető, hogy a férjek, vőlegények elsőre felismerik a szívüknek kedves személy által készített bételfalatot.

És mi a bétel? Elsősorban Dél- és Délkelet-Ázsiában elterjedt élvezeti szer. Egyrészt a bételpálma (Areca catechu) termése, másrészt pedig a bételbors (Piper betle) levele. A belőlük készült falatka pedig a pán, a bételbors szív alakú, élénkzöld friss levelébe csomagolt bételpálma termése, a bételdió (szeletelt, szárított), amit oltott mésszel, fűszerekkel ízesítenek. A pán rágása közben a mész hatására a lúgossá vált közegben a bételdióból felszabadulnak a csersavakhoz kötött hatóanyagok, amelyek élénkítő, értágító, valamint bélféregűző, éhségcsökkentő és emésztést segítő hatással bírnak.A koffeinhoz, nikotinhoz és alkoholhoz hasonlóan a bétel rendszeres használata is hozzászokást eredményez. Rágása fokozott nyálképződéssel jár, a nyálat pedig az arékavörös festékanyag erősen megszínezi, ezért a rendszeres bételfogyasztók szája, ajka vérvörös lesz, a foguk pedig megfeketedik, ami sok utazó számára igencsak meghökkentő látványt nyújt.

Először nekünk is bizarr élmény volt, amikor az állandóan pánt rágó benáresziekkel beszédbe elegyedtünk, ugyanis a nyállal teli szájüreg cseppet sem alkalmas az artikulációra. Beazonosíthatatlanul fura hangokat adtak ki, miközben az állukat előretolva próbáltak csevegni úgy, hogy a vérvörös nyálat ne kelljen a szemünk láttára kiköpni. Mondanom sem kell, ez egyetlen esetben sem sikerült. Ma már csak mosolygunk az ilyen helyzeteken, hiszen ez a fajta pános beszéd olyannyira a benáresziekre jellemző vonás, hogy még az indiai paródiákban is e megnyilvánulás szerint azonosítják őket.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Keresés

Keresés

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen Benáresz hagyomány látni kell pán történet