Mahábalipuram. A hely, ahol a nap kalapácsütések ritmusára megy le.

Sokszor kérdeztétek már, miért szeretjük annyira Indiát, hogyan lett egy egyszerű téli szabadságból életforma? Ilyenkor sok minden eszembe jut, mesélhetnék, de talán az egész “így hozta az élet” műve volt. Bár csehországi barátunkat, Pávelt, aki a 90-es évek elején járt ebben a hatalmas országban, mindenegyes találkozásunkkor Indiáról faggattuk, szinte ittuk a szavait, arra viszont legmerészebb álmainkban sem gondoltunk, hogy ezt a különleges keleti országot csakhamar mi is teljes valónkkal megtapasztaljuk. Tudatosan nem készülődtünk, nem lapozgattuk éjt nappallá téve a szakirodalmat, útikönyveket sem olvasgattunk, de hát a sors útjai kifürkészhetetlenek…

Az első munkahely szerintem mindenki számára meghatározó. Nem tudom, hogy valójában ezt az a kor, a 90-es évek vége és a 2000-es évek eleje tette-e, vagy az ok másutt keresendő, de én erre a tíz évre a mai napig ajándékként tekintek. Fiatalok voltunk, bolondok, és szerettük a kihívásokat. Agyondolgoztuk magunkat, tanultunk, nagyszerű emberek vettek bennünket körül, s közben nagykanállal habzsoltuk az életet. Pörgő, motiváló, eleven közeg volt ez a munkahely, amely csendben, alig észrevehetően még az utazásainknak is új lendületet adott. Néha elég volt hozzá egy fényképalbum is…

Ebédszünet volt. Kiadós knédlis cseh ebéd után a kávénkat kortyolgattuk, kolléganőm Hanka pedig friss ceyloni telelésük élményeit ecsetelte. Hogy az élmény számunkra is maradandó legyen, másnap a fotóalbumot is elhozta, hadd lássunk mi is valamit a nagyvilágból. És mi, a cég fiataljai, két megrendelés fogadása között tágra nyílt szemekkel, teli izgalommal lapozgattuk a vaskos gyűjteményt. Pálmafák, türkizkék tenger, elefántok, színes ruhákba öltözött mosolygós emberek. Olyan vidék volt ez, amiről tudtuk, hogy oda soha az életben nem jutunk el. De bennünket ez cseppet sem zavart. Aztán kolléganőm felajánlotta, vigyem csak nyugodtan haza az albumot, mutassam meg MacW-nak is. Haza is vittem, meg is mutattam. A mai napig emlékszem rá, ahogyan hasaltam az ágyon, nézegettük a képeket és nem akartuk elhinni, hogy nekünk van egy ismerősünk, aki egy ilyen földi paradicsomot idéző országban járt. Mert abban az időben már attól is boldog volt az ember, hogy egy ilyen ismerőse volt. Arra pedig gondolni sem mertünk, hogy néhány hónap elteltével Moszkvában felszállunk a colombói járatra, és néhány órás repülés után egy kókuszpálmákkal övezett trópusi világban, egyenesen Ceylon szigetén landolunk.

Nagy élmény volt, bár valójában akkor fel sem fogtuk, miféle csodás dolgokkal ajándékozott meg bennünket a sors. Ketten, hátizsákkal bejártuk a szigetet, túráztunk az őserdőben, ellátogattunk a teaültetvényekre. Aztán alig két hét után átrepültünk Dél-Indiába, a dravidák földjére, a legendák és mítoszok világába, Tamil Nádu állam legnagyobb városába, Madrászba (vagy ha úgy tetszik, Csennaiba). Tervbe vettük a világörökség részét képező helyek meglátogatását, mert akkor még fontosnak tartottuk, hogy saját szemünkkel is lássuk ezeket a pompás emberi alkotásokat.

Így jutottunk el az 1500 évvel ezelőtt uralkodó tamil királyok, a Pallava dinasztia városába, Mahábalipuramba. A Madrásztól alig 60 kilométerre található városka akkora inkább nyugodt tengerparti halászfalu hangulatát keltette, de sok-sok évvel ezelőtt igencsak eleven életet élhetett, hiszen a Bengáli-öböl fontos kereskedelmi központja volt. Mahábalipuram a Pallava királyok építészet iránti rajongásának köszönhetően a dravida építészet gyöngyszeme. Tengerpartot övező és szemet gyönyörködtető sziklatemplomai, amelyeket a kőfaragók generációi vésték-vájták és díszítették szebbnél szebb faragványokkal, ma is ámulatba ejtik az idelátogatót. A hatalmas sziklákból kivésett szentélyeken Siva isten ábrázolásain túl a mindennapi élet képei ugyanúgy megelevenednek, mint India hősi eposzának, a Mahábharatának mítikus történetei. A lélekzetelállító sziklatemplomokon túl Mahábalipuramban találhatók India legrégebbi épített templomai is. A legendák szerint sok száz ilyen templom épült a tengerpart közelében, de az idők során többségüket a tenger elnyelte. Állítólag a 2004-es szökőár idején, amikor a tenger több száz méterre visszahúzódott, már nemcsak a halászok láthatták a rég eltűnt szentélyek csúcsait, hanem az akkor véletlenül a parton sétálgató látogatók is…

A kőtemplomok és sziklaszentélyek mellett Mahábalipuram még egy látványossággal, a Krisna vajlabdájának nevezett, hatalmas méretű sziklával is büszkélkedhet. A kőszikla valóban óriási: 5 méter széles, 6 méter magas, és csaknem 250 tonna. A legendák szerint több mint 1200 éve ugyanazon a helyen áll, mégis a látvány azt sugallja, hogy ez az irdatlan nagy kő bármelyik pillanatban elindulhat a lejtőn.

Mahábalipuramban napokat és heteket is el lehet tölteni anélkül, hogy az ember egy percet is unatkozna. Sétálgathatunk a sziklák között, hallgathatjuk a végtelen tenger morajlását, figyelhetjük a helyiek mindennapi életét, megcsodálhatjuk India legrégebbi, szintén a Pallava királyok által építtetett világítótornyát, vagy éppen az újabb, az 1904-től működő délceg világítótorony árnyékából csodálhatjuk a festői szépségű naplementéket.

Hogy aztán belefeledkezhessünk abba a pazar élménybe, amikor a kőfaragók ritmikus kopácsolására az izzó napkorong lassan eltűnik a végtelenben. Mert Mahábalipuram nemcsak egy ismert zarándokváros és a madrásziak közkedvelt kirándulóhelye, hanem az ügyeskezű kőfaragók szabadtéri műhelye is. Olyan alkotóhely, ahol pálmalevéllel fedett szellős sátorok alatt több száz mester, kezében vésővel, kalapáccsal, kitartó munkával szebbnél szebb alkotásokat varázsol a fekete gránittömbökből.

A 2000-es évek elején fehér ember nem nagyon járt errefelé, hetek teltek el anélkül, hogy magunkfajtával találkoztunk volna. Kivéve Johnt, aki mindig sietős léptekkel haladt a poros főutcán, miközben a helyi gyerekek pajkos majmocskákként csüngtek rajta, nevetgéltek, viccelődtek, a vígkedélyű hollandus pedig szemmel láthatóan élvezte a mókázás minden pillanatát.

Mivel a városka nem igazán nagy, így az akkor 60 év körüli Johnnal mi is naponta többször találkoztunk, és valóban csak idő kérdése volt, hogy az életvidám bohém európai mikor szólít meg bennünket. Ahogyan gondoltuk, úgy is lett. Először csak mosolyogtunk, aztán köszöntöttük egymást, majd szó szót követett, és pár nap múlva már egy kőfaragó műhely kellős közepén találtuk magunkat, ahol a legújabb már csaknem kész alkotást, Jan Palach, az 1968-as csehszlovákiai események egyik hősének gránitból faragott szobrát csodálhattuk.

John (John Boetes holland szobrászművész) ugyanis nemes célt tűzött ki maga elé. Úgy döntött, hogy saját anyagi forrásait nem sajnálva, tehetséges indiai kőfaragók segítségével emléket állít mindazoknak, akik a világbékéhez valamilyen módon hozzájárultak. Az ötlet megvalósítására egy biciklis baleset miatt 6 évre kómába került lánya, Judy Lee ösztönözte. Hosszú, nehéz lábadozása során Judy többször kérdezte, hogy hol találja meg a békét. De az apa a kérdésre sokáig nem találta a választ… Mígnem egy jótékonysági koncerten, ahol Barbra Streisand a “Somewhere” (Valahol) című dalt énekelte, John ráeszmélt, hogy ezt a helyet neki kell létrehoznia. Hihetetlen elszántsággal és határtalan lelkesedéssel szó szerint minden követ megmozgatott, még Bill Clintont is felkereste, hogy nagyszabású tervéről az egész világ tudomást szerezzen.

Ezért kelhettek életre Barbra Streisand, John F. Kennedy, Marlene Dietrich, Teréz anya, Jan Palach, Steven van der Wier és Bouwe Hoekstra és még sokan mások gránitszobrai éppen Dél-Indiában. Hírességek, hétköznapi hősök és olyanok, akik életét értelmetlenül és erőszakkal oltották ki. Hogy hány szoborral bővült, mekkora lett azóta a gyűjtemény? Elkészült-e a Békepark, valóra vált-e az álom? Fogalmam sincs. De talán valaki közületek azóta járt arrafelé, és látta a parkot teljes szépségében. Meg talán azt is tudja, hogy a nap még ma is a kalapácsok ritmusára bukik alá Mahábalipuramban vagy sem…

Álom és valóság - indiai történetek Rólunk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

<span>%d</span> blogger ezt szereti: