Dzsíra alú. Amikor a böjti étel is ízlik

A dzsíra alú (jeera aloo), pontosabban a római köménnyel illatosított ízletes burgonya, egy közkedvelt észak-indiai évszakváltó finomság, tökéletes böjti étel. Egyike azon tisztának tekintett ételeknek, amit a hithű hinduk a gyakori böjtök ideje alatt is bátran és örömmel fogyaszthatnak.

Neves hindu ünnepekkor, amikor az indusok többsége böjtöl, akkor a napi étkezés is komoly fejtörést okozhat, hiszen ilyenkor csupán néhány fűszerfajta és a testet-lelket tisztító könnyű ételek fogyasztása engedélyezett. Ilyen alkalmakkor, mint például a Durga istennő tiszteletére tartott kilenc napos Navratri böjt, a hinduk különösen ügyelnek a táplálék tisztaságára. Olyannyira, hogy az indiai ételek egyik alapját képező, de a vágyakat és élvezeteket is fokozó hagymát és fokhagymát is kiiktatják ételeikből.

Azonban a dzsíra alú a legszigorúbb elvárásoknak is megfelel, így különlegesen finom ízét a hindu családok a böjti időszakban is lelkiismeret-furdalás nélkül élvezhetik. A  háziasszonyok pedig ennek megfelelően bátran is készítik. Egyrészt, mert a dzsíra alú pillanatok alatt elkészíthető rendkívül egyszerű és tápláló egytálétel, másrészt pedig a római kömény és a burgonya éppen az a fajta alapanyag, amely segít a test és lélek megtisztításában, illetve a gyomor egészségének megtartásában.

A jellegzetes illatú dzsíra (jeera), ahogy hindiül a római köményt nevezik, évezredek óta jól ismert egészségre gyakorolt jótékony hatásáról: segíti az emésztést, csökkenti a puffadást és a hasi fájdalmakat, szabályozza a vércukorszintet, csökkenti az álmatlanságot és a depresszió tüneteit. Emellett kiváló rostanyag- és vasforrás, és kedvező hatással bír az immunrendszerre is. Fogyasszuk bátran ezt a fantasztikus fűszert, nemcsak Indiában, hanem otthon is. Sőt, biztos vagyok abban, hogy ha az alábbi recept szerint készítitek a burgonyát, akkor a római köményt még ti is megszeretitek 🙂 🙂 🙂

Hozzávalók:

  • 4 db közepes nagyságú, nagyobb kockákra vágott főtt burgonya
  • kb. 2-3 evőkanálnyi étolaj
  • 1 teáskanálnyi római kömény
  • 2 teáskanálnyi őrölt koriander
  • ½ teáskanálnyi őrölt pirospaprika
  • ½ teáskanálnyi mangópor (ámcsúr), esetleg fél citrom leve
  • só ízlés szerint
  • 1 kisebb csokornyi apróra vágott korianderzöld

A feltüntetett mennyiség 2 adag dzsíra alú elkészítésére elegendő.

Elkészítés:

  • Forrósítsuk fel az olajat. Adjuk hozzá a római köményt, és pirítsuk néhány másodpercig, addig, amíg ki nem adja jellegzetes illatát. Figyeljük éberen, mert a római kömény könnyen megég.
  • Adjuk hozzá a kockára vágott főtt burgonyát és a fűszereket: az őrölt pirospaprikát, őrölt koriandert, mangóport. Sózzuk ízlés szerint. Alacsony lángon pirítsuk pár percig, közben óvatosan forgassuk át a burgonyákat, hogy a fűszerek mindenhol bevonják őket. Ha esetleg nagyon pirulnának, akkor adhatunk hozzá egy kevés vizet.
  • Szórjuk meg apróra vágott friss korianderzölddel és főzzük még további fél percig. Az étel  elkészült, azonnal, még forrón tálaljuk. Indiában főételként rizzsel, lepénykenyérrel vagy csak egyszerűen friss joghurttal fogyasztják. Az élmény fokozása céljából olaj helyett ghível is készíthetjük. Tölthetjük kathi rollba is, a gyerekek imádni fogják. Jó étvágyat!!! 🙂

További indiai ételek és italok receptjeit ITT találjátok.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Keleti receptek - ételek, italok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: