Hűséges olvasóink és a blog jó ismerői, biztosan emlékeznek Tiborra, blogunk egyik kedves olvasójára, aki egy élvezetes beszélgetésben osztotta meg velünk első indiai útjának élményeit. 2019 óta, amikor a riport megjelent, bizony sok víz lefolyt a Gangeszen, bennünket pedig azóta is foglalkoztat, miként folyatódott Tibor indiai kalandja. Folytatás bizony van és Tibor következő indiai útja nem is akármilyen történet 🙂

De kanyarodjuk csak vissza néhány mondat erejéig ahhoz a bizonyos riporthoz, amelyben a kellemes beszélgetést Tibor ezekkel a szavakkal zárta: „Hosszú távon tervezek Indiával, hatalmas ország, én pedig minél többet szeretnék belőle látni. Repülőjegyem még nincs, de azt már most tudom, hogy Váránaszíban és Munnarban a teaültetvényeken szeretnék néhány napot eltölteni. De azt sem tartom kizártnak, hogy önkéntesként valami munkát vállaljak Indiában, majd egyszer, ha India is úgy akarja.”

Kedves Tibor! Azóta eltelt 3 év. Sikerült-e a fentiekben említettekből bármit is megvalósítani? Akarta India, hogy visszatérj? Valóra vált az álom? Valóra vált 🙂 A következő év tavaszán újra útra keltem és pontosan 2020 március 3-án megérkeztem Indiába. Ahogy elterveztem, Váránaszíval kezdtem, ahol öt pompás napot töltöttem. Persze akkor még csak nem is sejtettem, hogy a tervezett 1 hónapos indiai út sokkal hosszabb ideig tart majd. Életre szóló élmény volt, bár Munnarba nem jutottam el, viszont az önzetlen segítésből minden napra jutott. A helyiek a legapróbb dolgokban is számíthattak rám, ha kellett kókuszdió-szüretben segítkeztem, ha kellett halászhálót húztam a chowarai halászokkal.

Ez nagyon izgalmasan és titokzatosan hangzik. Ezért térjünk is vissza az út elejéhez és Váránaszíhoz, a városhoz, amit mindenki látni szeretne. Hogy hatott rád a város? A hely szelleme azonnal megtalált? Váránaszít, a hinduk egyik legfontosabb szent városát sokszor úgy emlegetik, mint a holtak városát. Számomra azonban semmi nyomasztó nem volt benne. Ellenkezőleg, ahogy kiléptem a repülőtérről rögtön otthon éreztem magam, ugyanúgy, mint bárhol máshol a világon! Mivel elsősorban a nyugati ember számára legtitokzatosabb dolgot, a hindu halotti szertartásokat szerettem volna látni, ezért célirányosan a szent folyóhoz, a Gangeszhez közeli szállást foglaltam. Ma is elevenen él bennem, amikor először mentem le a Gangeszhez, rögtön az utcán heverő, hamvasztásra váró felravatalozott holttestekbe botlottam, amikről a kecskék és a tehenek ráérősen rágcsálták a friss virágszirmokat. Félreértés ne essék, ne gondoljatok semmi rémísztőre! A fehér lepelbe tekert testeket tetőtől talpig tűzpiros, aranymintás takaró és virágfüzérek borították és tucatnyi füstölő illatosította. Magamon is meglepődtem, de az egész város nem úgy hatott rám, mint ahonnét menekülnöm kellett volna. Inkább megnyugtató volt. Leültem egy lépcsőfokra, úgy ahogyan a helyiek is tették, és míg Váránaszíban voltam, öt napon át, reggeltől estig néztem, hogy zajlik az élet körülöttem.

Észak és dél, Indiában is két merőben eltérő világ. Könnyű volt hátat fordítani északnak és elindulni délre? Mik voltak a tervek délen? Belföldi repülőjárattal, csupán egy átszállással pár óra alatt délen voltam, ahová akkor már szinte haza mentem, mivel 1 évvel korábban is Dél-Indiában, Kerala államban töltöttem egy hónapot. Eredetileg a terv az volt, hogy minél több helyet lássak Keralában, bejárjam keresztül-kasul, olyan helyekre is eljussak, ahol korábban nem jártam. Így látogattam el Trivandrumba, majd Kovalamba a híres üdülőfaluba, aztán busszal a szomszédos Tamil Nadu államba, ahonnét vissza vonattal jöttem. Eljutottam India legdélibb csücskébe, Kanyakumariba is. Bár tervekből volt bőven, de Indiába is megérkezett a járvány és egy szempillantás alatt megváltozott minden.

Ember tervez, Isten végez. Hogy fogadtad, hogy a világjárvány miatt India bezárta kapuit és se ki, se be nem lehetett utazni? Mi volt az első gondolatod? Hogy tartottad az otthoni világgal a kapcsolatot? Emlékszem a széttépett repjegy foglalásaidra. Mennyi is volt belőlük? Amikor bejelentették, hogy India lezárta határait és már csak néhány repülőjárat indulhat az országból, szó szerint pánik tört ki. Aki tudott rohant a reptérre, hogy elhagyhassa Indiát. Sokan hatalmas összegeket sem sajnálva szereztek repülőjegyet, csakhogy mehessenek haza és biztonságban érezhessék magukat. Velük ellentétben én 10 perc alatt eldöntöttem, maradok. Rábízom magam a sorsra. Talán az égiek műve volt, talán nem, de ez nekem annyira kellett, mint egy jó mély levegővétel. Ugyanis egy hosszabb elvonulásra én már nagyon régóta készültem, megtakarításaimnak köszönhetően, meg is volt rá az anyagi keret. Az akkori, most vagy soha helyzet volt. Gyorsan átfutott az agyamon, lehet, hogy ez tényleg egy soha vissza nem térő alkalom, és a vágyott hosszú elvonulás éppen most kezdődik. Úgyhogy maradtam és végül a tervezett 1 hónap helyett majd 10 hónapot, pontosan 295 napot töltöttem Indiában. Ez alatt az idő alatt 16 repülőjegyet téptem szét. Bár a retúrjegyem végig érvényes volt, de a járatot rendszeresen törölték. Amint ez megtörtént, már kaptam is az új jegyet egy másik időpontra. Olyan is megesett, hogy mire a szobámba értem a vadonatúj, kinyomtatott repülőjegyemmel, már azt is törölték. Nem voltam Robinson Crusoe. A modern kor vívmányainak köszönhetően az otthoniakkal interneten tartottam a kapcsolatot, mindig tudtunk egymásról.

Hogy teltek a napjaid? Mert azt tudom, hogy nem voltál egyedül a szállodában. Mi segített a túlélésben? Nehéz volt az együttélés? És az indiai kormány szabályainak betartása okozott-e gondokat? A kormány rendkívüli szigort vezetett be mindenki számára, a lezárások után 56 napig az utcára sem léphettem ki. Így a hotel jelentette élettérben gyorsan kialakult a biztos pontot jelentő napirendem. Ebben volt torna, jóga, meditálás, nyelvtanulás. A közösségi oldalakon pedig rendszeresen beszámoltam napjaimról. Semmi rohanás, semmi stressz. Volt időm nyugodtan és egészségesen enni, sokat aludni, a medencében relaxálni és csak úgy múlatni az időt. Túlélés? Ilyenről szó sem volt. Élveztem a rám szakadt szabadság minden percét. Mi mást is tehettem volna egy olyan paradicsomi környezetben, ahol a kókuszpálmák, mangófák és banánfák árnyékában a tenger morajlását reggeltől estig hallgathattam. Amúgy sem vagyok a hazájához görcsösen ragaszkodó típus, a honvágy számomra ismeretlen. Nincsenek különösebben nagy elvárásaim sem. Legyen tenger, pálmafa, jó idő és én tökéletesen érzem magam.

A sorstársaimra visszatérve. Hárman voltunk a hotelben, én és két idősebb hölgy, az egyik német, a másik angol volt. Mindketten nyugdíjasok voltak, akik 20 hónap, csaknem 2 év után hagyták el Indiát. Az együttéléssel sem volt semmilyen gond, mert hárman a hotel három különböző épületében voltunk elszállásolva, gyakorlatilag csak a medencénél és az étteremben találkoztunk.

Meglehetősen alkalmazkodó vagyok, így a szabályok betartásával sem volt semmi gondom, lázadás nélkül követtem az utasításokat. Mikor aztán már el lehetett hagyni a szálloda területét, elindultam. Gyalog bejártam Chowarát és környékét, minden zegzugot, az összes utcát. Egy idő után a helyiek is befogadtak, megszokták, hogy a faluhoz tartozom. Hagyták hadd figyeljem kedvemre a mindennapi élet eseményeit, és mivel Chowara egy halászfalu, így az is megadatott, hogy a halászat minden mozzanatát megfigyelhessem.

Aztán hazajöttél. Hogyan sikerült felvenni az otthoni világ ritmusát? Megerősödött India iránti rajongásod? Tartod-e a kapcsolatot esetleg Magyarországon élő indiaiakkal vagy Indiában élő magyarokkal? Igen, 295 nap után hazajöttem. A hazai ritmust azóta sem sikerült felvennem, talán azért, mert már nem is nagyon akarom. India viszont továbbra is a mindennapjaim része. Minden érdekel, ami Indiával kapcsolatos. 2021 szeptemberétől az ELTE Indológia Tanszéke és India Budapesti Nagykövetsége jóvoltából csütörtökönként indológiai előadásokat hallgatok, a hindi nyelvvel is napi szinten foglalkozom, emellett tagja vagyok a Magyar-Indiai baráti társaságnak is. Értékes kapcsolódások ezek, például ezeknek köszönhetően ismerkedtem meg az ELTE-n tanuló indiai diákokkal, akikkel nem csak hogy tartjuk a kapcsolatot, de például pár hete, az egyik diáknak segítettem megírni a továbbtanuláshoz szükséges motivációs levelét. Ő megírta, én átnéztem és kijavítottam. Indiában élő magyarokkal kapcsolatban vagyok, valamint azokkal az indiaiakkal is, akikkel Chowarában, ahol laktam, ismerkedtem meg, és az ott töltött 10 hónap alatt szinte családtagként tekintettek rám.

Mit adott neked ez a váratlan indiai vakáció? Mennyiben változtál te magad? Befolyásolta-e hétköznapjaidat? Vannak-e indiai szokásaid? Amit Indiától kaptam, az mínusz 19 kg és 295 csodálatos nap a paradicsomban. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon tudta a sors, kinek kell ezt a lapot dobni, ki tudja majd ajándékként fogadni. ÉNIDŐ volt ez a javából, mert ott tényleg csak magammal foglalkoztam. Bár mindig szerettem egyedül lenni, de India óta még nagyobb az igényem az elvonulásra, elcsendesedésre. Időnként felveszem valamelyik, Indiában vásárolt ruhámat, gyújtok egy Indiából hozott füstölőt, készítek valami finom indiai ételt – természetesen Indiából hozott fűszerrel – és testi, lelki, szellemi egyensúlyom azonnal visszaáll.

India a szíved csücske, ez nyilvánvaló. De hogy jött a képbe Korfu? Mivel oltatlan vagyok, éppen ezért India után másfél évig nem utaztam sehová. Türelmesen vártam, mikor változnak az utazási feltételek. Aztán az elsők között Görögországban töröltek el minden covid intézkedést. Bár jártam már több görög szigeten, de Korfun még sosem voltam. Így hát éltem a lehetőséggel, és idén júniusban az első charter járattal elrepültem Korfura. Majd hazajöttem és másnap megvettem a jegyet vissza, és ez így ment egészen október végéig. Nem viccelek, ez így volt, szó szerint. Korfu elvarázsolt, magával ragadott, biztos vagyok abban, hogy még sokszor gyönyörködhetek ebben a csodálatos világban. Elkezdtem görög nyelvet tanulni, napi szinten foglalkozom vele és ha módomban áll az ELTE Görög Tanszékének előadásait is látogatom.

Búcsúzásképpen megkérdezem, van-e következő úticél? Ha igen, akkor az Korfu vagy India? Netalántán felbukkant egy eddig ismeretlen harmadik? Mindig van következő úticél. 25 éve járom a világot és nálam az utazás általában úgy működik, amikor hazajövök valahonnan, már világos a következő cél és az időpont. Pár hete a covid korlátozásokat India is eltörölte, de úgy gondolom, Korfuval is van még dolgom. A világ nagy, és én minél többet szeretnék látni belőle… tehát minden megtörténhet, semmi sem lehetetlen 🙂

*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

KEDVES TIBOR! KÖSZÖNJÜK A TARTALMAS BESZÉLGETÉST! KÖSZÖNJÜK, HOGY MEGOSZTOTTAD VELÜNK EZEKET A SZÉP GONDOLATOKAT, FANTASZTIKUS ÉLMÉNYEKET!!!

*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***

Megjegyzés: A fotók Tibor saját fotói. A riport NEM szponzorált tartalom.

Ha szeretnétek követni Tibor barangolásait a www.instagram.com/india.magyarul oldalra kattintva megtehetitek.

A földi paradicsomról pedig a www.idealayurvedicresort.com oldalon, a hotel hivatalos honlapján még többet megtudhattok.

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen élmény covid 2019 első India ilyennek láttam interjú karantén Indiában olvasó