Számomra mindig nagy élmény, különösen idegenhonban, ha vendégségbe hívnak. Egy izgalommal teli különleges helyzet, egy kihagyhatatlan lehetőség és egyben rendkívüli megtiszteltetés is, amikor bepillanthatok vendéglátóim otthonába, ideig-óráig teljes valómmal részese lehetek a család mindennapjainak. Mérhetetlen örömmel tölt el, ha beleshetek a konyhába is, ha láthatom hol, hogyan és milyen körülmények között, milyen hangulatban készülnek az elénk kerülő, szemet gyönyörködtető finomságok, az ízletes ételek, a vendégváró falatok. Szerencsére, Indiában már jónéhány konyhában megfordulhattam, így ezt a megismételhetetlen egyedi élményt most veletek is megoszthatom. Gyertek, lépjünk be most együtt egy észak-indiai otthonba és nézzünk szét kedvünkre, egy, a szó legnemesebb értelmében vett átlagos indiai konyhában.

A mesés ízekben gazdag, otthon készült indiai ételek talán nem meglepő módon, de nagyon szerény körülmények között készülnek. Egy átlagos indiai háziasszony, így a feleségek többsége, nem rendelkezik sok-sok géppel, hatalmas konyhapulttal felszerelt, óriási tároló felületekkel ellátott konyhával. Az indiai konyhák minden szerénységet magukba foglalva rendkívül egyszerűen vannak berendezve. Aprócska helyiségek, sokszor ez csak egy kisebb sarok az erkélyen, ahol csak a tűzhely és a háziasszony fér el, vagy az egyetlen lakótér egy része, ami csak a főzés idejére változik át konyhává. Hiába keressük, ezekben a konyhákban nincs felesleges cicoma, nincs különleges díszítés. Egyetlen cél a használhatóság, praktikusság. A hely azonban mindig rendben tartott, az edények pedig csak úgy csillognak-villognak a tisztaságtól. Az indiai asszonyok erre amúgy is kínosan ügyelnek, hiszen a konyha az ő birodalmuk, az étel tisztaságáért ők felelnek, ennek a világnak bizony ők a királynői.

A konyha legfontosabb eleme a tűzhely, a csólának/ csulának nevezett aprócska kemence. Ez egy kívülről agyaggal borított alacsony vödör, felül szintén agyagból készült három lábacskával, ami az edényt tartja a tűz felett, alul pedig egy nyílással, ahol az összegyűlt hamu egyszerűen kiszedhető. A csólát, a hagyományőrző családokban mindig az asszonyok készítik, és bizony a csinos kis tűzhely táplálása faszénnel, fával vagy szárított tehénlepénnyel sok-sok tapasztalatot és igazi szakértelmet kíván. Az indiaiak szerint valóban jó ízű, szívvel-lélekkel készült étel csak itt születik.

Természetesen sokan használnak ettől jóval kényelmesebb, gyors főzésre kiválóan alkalmas gázüzemű, kétégős rezsót, valamint meglehetősen veszélyes benzinégős főzőt is, ami gyakran lángra kap és berobban, maradandó égési sérüléseket okozva felhasználónak.

Az indiai konyhákban használt eszközök kivétel nélkül többfunkciós edények. Közülük talán a legfontosabb az öntöttvasból vagy alumíniumból készült wokszerű “kharaíjja”, melynek méretét a család nagysága, a családtagok száma szerint választják meg. Míg a különböző fűszeres-szószos frissételek a kharaíjjában készülnek, addig a rizs és a levesek ma már kuktában, vagy hagyományosan egy nagyobb fül nélküli, felül szélesebb szegéllyel ellátott fémedényben.

Ami viszont hiányzik az indiai konyhákból, az a sütő, így a csőben sütés módja ismeretlen az indiai háziasszonyok előtt. A porcelán étkészletet is hiába keressük, ellenben annál több kisebb-nagyobb tányért, tálat, tálacskát és poharat találhatunk. Valamennyi fémből készül, így könnyen tisztántarthatók, a tányérok nem törnek, legfeljebb csak behorpadnak. Az edényeket egyszerűen a földön vagy a falba vájt polcon tárolják. Mivel Indiában kézzel esznek, ezért a nálunk használatos evőeszközök közül csupán a „csammacs”, a kiskanál ismert. Ilyen aprócska, könnyű fémkanalat kaphatunk például a friss illatos kardamomos kheer, a dél-indiai doszához kínált szószok vagy a megunhatatlan mennyei dhal bekanalazásához is.

Az ételek alapanyagainak előkészítését egy univerzális kés, a “csakku”, a márványból vagy gránitból készült mozsár és egy különleges, homokkőből készült “szillolának” nevezett kétdarabos mozsárkő segíti. A szill egy kb. 40 x 20 cm méretű, 10 cm vastag, apró bemélyedésekkel ellátott homokkőlap, a lola pedig ugyanilyen kialakítású, csak kisebb, téglatest alakú ellendarab. Ezek segítségével, pontosabban a lolát a szillhez dörzsölve sok-sok erőt kifejtve kézzel készítik a mennyei ízű chutney-kat, friss zöldfűszeres püréket, paradicsomos-hagymás sűrítményeket, mandulatejet, pakori alapokat, törik a különböző fűszereket a finomabbnál finomabb ételekhez.

Az indiai laposkenyerek, kenyérlángosok tésztáját is kézzel gyúrják, dagasztják, és fából vagy márványból készült nyújtólapon, aprócska nyújtófával érik el a megfelelő méretet és vastagságot. Számunkra talán meglepő módon, még a legidősebb asszonyok is a konyhai munkákat legszívesebben guggolva vagy a talajon ülve, törökülésben végzik. Az indiaiak amúgy sem szeretnek állni, amint lehetőség adódik azonnal leülnek és kényelembe helyezik magukat. Amikor először láttam, számomra is furcsa volt, de ma már fel sem tűnik, ha én magam is a földön ülve törökülésben tisztítom fokhagymagerezdeket 🙂

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Keresés

Keresés

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Keleti receptek - ételek, italok asszonyok birodalma házon belül indiai konyha konyhai eszközök Szilvia vendégségben