Mehendi. Avagy írónáddal a szépségért, boldogságért, istenek áldásáért.

Közép-Indiában, Madhya Pradesh államban a festői Betwa folyó partján található Orcsha (Orchha), egy csendes, párezer lakosú település. Nyugodt, békés, a tömeges turizmustól teljesen mentes, egy igazi kincsesbánya az olyan utazók számára, akiknek fontos a hely szelleme, akik szeretnek naphosszat barangolni a rejtett mogul paloták és a pompás hindu templomok útvesztőjében, és kedvüket lelik abban, hogy teremről teremre, palotáról palotára járhatnak, utazhatnak az időben, belefeledkezhetnek a részletek szépségébe.

Számomra Orcsha azonban nemcsak a béke szigete, hanem az a hely, ahol először festettek mehendit a kezemre. A testdíszítés ezen módja mindigis tetszett, bár abban az időben a hennáról – vagy ahogyan Indiában nevezik, a mehendiről (mehndi), – valamint a hozzá kötődő szokásokról, azok titokzatos üzenetéről, a szimbólumok varázserejéről vajmi keveset tudtam. De amikor egy ráérős kora estén a szállásadónk lánya felajánlotta, hogy hennával díszítené a kezem, egy percig sem tétováztam, azonnal igent mondtam. A mestermű alig fél óra alatt el is készült. Igaz, nem volt egy bonyolult minta, inkább csak egyszerű vonalak és pöttyök ízléses találkozása, de én mégis napokon át elégedetten gyönyörködtem a fahéj színű, mutatós keleti díszítésben.

A henna, Lawsonia inermis, a mirtuszvirágúak rendjébe tartozó növény, amely India, Pakisztán, Kína, a Közel-Kelet és Észak-Afrika forró éghajlatán nő. A hennát, hínát, mehendit – Egyiptomtól a Közel-Keleten át egészen Indiáig – több mint ötezer éve ismerik, és paszta formájában használják. A pasztához a cserje leveleit, virágait és ágait megszárítják, porrá őrlik, folyadék hozzáadásával simává keverik, és a felhasználás céljától függően írópálcikával vagy kézzel a megfelelő testrészre felviszik. A természetes hennapaszta csupán hennát (por), folyadékot (víz, citromlé) és illóolajat tartalmaz, és mindig frissen készül. Vallási-társadalmi hovatartozástól és hagyományoktól függően a test számos része – kéz, tenyér, talp, köröm, láb valamint az őszülő haj, vagy akár a szakáll is – festhető, és pazar mintákkal díszíthető. A henna nemcsak szépít, de külsőleg alkalmazva számos egyéb jótékony hatással is bír: csillapítja a fejfájást, védi a bőrt, javítja a haj egészségét.

Fontos megjegyezni, hogy a természetes hennapaszta mindig zöldes-barnás színű. Ha a festékanyag színe fekete, nagy valószínűséggel valamilyen festéket kevertek az eredeti hennához vagy a paszta nem hennanövényből készült, hanem pl. indigóból vagy olyan anyagból, melynek bőrre történő alkalmazása nem engedélyezett és allergiás reakciót, krónikus bőrgyulladást válthat ki.

Ma már úton-útfélen kapható kisebb, papírtölcsérbe csomagolt, azonnali használatra kész hennapaszta is, így akár mi magunk is megrajzolhatjuk saját mehendinket. De betérhetünk egy hennaszalonba is, vagy egy utcai árusnál pár rúpiáért tetszetős hennamintát pecsételtethetünk a kezünkre.

A hindu India hagyományai szerint a hennafestők általában a legalacsonyabb kasztokból, illetve a borbélyok világából származnak, mert a hennafestés a bőr, a kéz és a láb érintésével járó tisztátalannak tekintett tevékenység. Viszont kiváló kereseti lehetőség. Hiszen az indiai nők, lányok és asszonyok az élet fontos eseményeire szívesen díszíttetik magukat hennával. Meggyőződésük, hogy a henna nemcsak látványos, de viselőjére áldást, szerencsét és boldogságot hoz. Virágok, levelek, indák… egymást váltják a szebbnél szebb motívumok. Mandala a tökéletes harmóniáért, páva a védelemért, szépségért, a hosszú életért, lótusz a tisztaságért. Hennadíszítés nélkül pedig nincs egyetlen hindu ünnep, jeles esemény és vallási rituálé sem: eljegyzés, hetedik hónapba forduló terhesség, születés, a kisgyermek első szilárd étele, az első hajvágás, a fiúk nagykorúvá válása, asszonyok ünnepe, házavató, Hanumán születésnapja, testvérek ünnepe, Durga istennő ünnepe, Siva nagy éjszakája, előléptetés, sikeres egyetemi felvételi, szerencsés útért végzett szertartás, szerencsés hazatérést követő szertartás…

Fotó: Sandeep Handa

De nem hagyhatjuk ki a legfontosabbat, a hindu esküvőt sem. Indiában az esküvői készülődések elképzelhetetlenek hennaest (mehendi ki raat) nélkül, amely során a menyasszony és a vőlegény – bár mindenki a saját családja körében – a legszebb, legbonyolultabb díszítést kapja. Idő és türelem játéka ez az ünnepély, hosszú órák telnek el, míg megszületik a gyönyörű alkotás. A szépséges mintákról azonban a násznép sem marad le, az áldásból mindenkinek jut bőven, ugyanis hennával a jeles vendégeket is megfestik, arról nem beszélve, hogy a hennafestés amúgy is az esküvői forgatag egyik legörömtelibb és legboldogabb pillanatainak egyike.

Amikor Indiában esküvőre voltunk hivatalosak, mi is részt vettünk egy ilyen hennaesten. Az én mehendimet indiai családunk nagylánya, Priti rajzolta. A hangulat, a színek, az illatok, az este minden apró részlete ma is elevenen él bennem. Ahogyan ültünk a kemény ágyon, egymással szemben törökülésben, Priti kezébe vette a kezem, olajjal finoman átmasszírozta, majd a térdére helyezett puha szövetre tette. Egy-két óvatos ecsetvonás, és már kezdődött is a csoda születése. Éberen figyeltem minden mozdulatát, ahogyan szinte a semmiből a szebbnél szebb motívumokat játszi könnyedséggel életre keltette. Amikor pedig elfogyott az ihlet, akkor Priti elővette egyik iskolai füzetét – mert Indiában a hennamotívumokat még az iskolában is tanítják – egyszer-kétszer belepillantott, és már folytatta is rendületlenül. Közben beszélgettünk, nevettünk, meghallgattuk az idősebbek tanácsait és élveztük a kellemes társaságot, a családi körben eltöltött estét. Jó volt, szinte igaz sem volt! Azóta sajna jópár hónap eltelt, és úgy néz ki, még egy ideig várnom kell arra, hogy az élményt újból megtapasztaljam, hogy a szerencsés visszatérés alkalmából Priti újból hennával díszítse a kezem…

Néhány hete, teljesen véletlenül, az egyik on-line könyvesbolt kínálatában megpillantottam egy regényt, a Hennaművészt. Azonnal eszembe jutott a hennázás meghitt estéje, így ha akartam volna se tudtam volna ellenállni a kísértésnek. A könyvet azonnal megrendeltem, és milyen jól tettem! Nemcsak, hogy újból felidézhettem a hennaestek hangulatát, de egy különleges olvasmányélménnyel is gazdagodtam. Megismerhettem egy magával ragadó, bizalmas történetet, és csaknem 500 oldal erejéig a varázslatos Indiában lehettem. A könyv hangulata, az izgalmas cselekmény, a pompás helyszín, a könnyen olvasható, de igényes szöveg, a legbensőségesebb titkokat feltáró őszinte stílus, valamint maguk a szereplők is olyan regénnyé tették ezt az alkotást, amely megbecsült helyet foglalhat el minden olvasni szerető India-rajongó könyvespolcán.

Bővebben a regényről:

Az Amerikában elő indiai írónő, Alka Joshi regénye az 50-es évek Indiájába, Dzsaipurba kalauzolja el az olvasót. Itt kezd új életet a mű főhőse, a tizenhét éves Lakshmi. Egyedülálló, pontosabban a bántalmazó férjétől elmenekülő fiatal nőként nincs könnyű helyzetben. Hennafestőnek áll és bámulatos rajztudásának, szorgalmának és kitartásának köszönhetően a város legbefolyásosabb asszonyai bizalmát is megnyeri. Élete jobbra fordul, sorsát immár saját maga irányítja, többé nem függ senkitől sem. Aztán egy nap minden megváltozik. Felbukkan volt férje és egy húg, akinek létezését még csak nem is sejtette. Az ezt követő egy év alatt Lakshmi dzsaipuri élete kártyavárként omlik össze.

Maga sem érti, hol és mikor hibázott, de próbál újból önmagára találni, miközben megtapasztalja a testvéri szeretetet, a barátság erejét, hűséget és árulást, az évezredes hagyományok bilincsét és az egyéni szabadság vágyát. Szépséges hennaminták, egy szerető anyós emléke, családi kötelékek, függetlenség, gyógynövények és megannyi tudás India gazdag kultúrájáról… Magasztalhatnám órákon át, de inkább néhány részlet erejéig olvassatok bele a regénybe, hogy lássátok, ez az alkotás valóban egy olyan világ ajtaját nyitja meg, amin India-rajongóként érdemes belépnetek.

Fotó: Vireshstudio

Kedvcsináló a regényből:

„ Indiában nem létezik egyéni szégyen. A gyalázat olyan könnyen átterjed az egész családra, ahogy az olaj fut szét a viaszos papíron, még a távoli unokatestvérekre, nagybácsikra, nagynénikre, unokahúgokra és unokaöccsökre is. A felelősség súlyosan nehezedett a mellkasomra. Ha nem hagyom ott a férjemet, Radhának nem kellett volna ennyit szenvednie, és Maa és Pitaji nem lettek volna annyira tehetetlenek az egész faluval szemben. – (136. oldal)

“Visszagondoltam arra a napra, amikor húszévesen először láttam meg Dzsaipurt – és életemben először utaztam vonaton. Milyen izgalmas volt! Egy új élet ígérete. Az aggodalom, hogy vajon sikerülni fog-e. És sikerült. Amikor idejöttem, nem volt másom, mint a rajztudásom és az, amire az anyósom megtanított. Segítettem az asszonyoknak beteljesíteni a vágyaikat – akár azt kívánták, hogy legyen valamilyük, akár azt, hogy ne legyen -, és így továbbléphettek az életükben. Most Jay Kumartól lehetőséget kaptam a megújulásra, arra, hogy használjam a tudásomat, amellyel meggyógyítok időset és fiatalt, beteget és gyengét, szegényt és vigaszra vágyót.” (413. oldal)

“Jobb kedvre derültem. Itt hagyhatom Dzsaipurban az életem lenyomatát. Itt marad utánam százezer ecsetvonás. Többé ugyan nem nevezem magam hennaművésznek, de bárki kérdezi, elmondhatom: ápoltam, gyógyítottam, nyugtattam. Magam mögött hagyom az engedetlenségem miatti hasztalan bocsánatkéréseket. Magam mögött a vágyat, hogy átírjam a múltamat.” (407. oldal)

A regényt a Centrál Kiadói Csoport adta ki 2020-ban. A nagyszerű fordítást Ács Eleonórának köszönhetjük. Jó hír, hogy a regény folytatása angolul már megjelent, remélem hamarosan magyarul is olvasható lesz ❤

Fotó: Sandeep Handa

Kedves Olvasó! Köszönöm a látogatást, gyere máskor is, hogy megint mesélhessek neked Indiáról. Ha pedig tetszett a bejegyzés, ne tartsd meg magadnak az élményt, oszd meg bátran másokkal is.

A legújabb bejegyzéseket és további indiai érdekességeket a blog Facebook oldalán is olvashatsz itt: Mesélj nekem Indiáról

Szerzői jogvédelem. A blogban megjelent írásokat, recepteket és fotókat szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében az írásos engedélyem nélkül máshol közzétenni, valamint sajátként feltüntetni tilos. Ez alól kivételt képez, ha csak a blogban megjelent írás első egy-két sorát tüntetik fel, majd a folytatásért a blogra kattintva jut el az olvasó! Amennyiben más forrást nem jelölök meg, a történetek, receptek és fotók saját szellemi termékeim.

Úton-útfélen

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: